A menekültek tekintetében a magyar kormány akár eleget tesz a nemzetközi egyezményeknek, akár nem, a világ szemében fekete bárány marad. Párszáz évig a „szabadság, egyenlõség, testvériség” jegyében pusztultak a koronás fõk, jutottak rabigára a népek. Mostanság a „szolidaritás” dívik, ám kinek-kinek a szájíze szerint. Minden ország a maga módján védheti a határait, a népét a menekültáradattól; a nagy-nagy szolidaritás jegyében csak a magyartól várják el a harakirit.

1994 táján minisztériumi folyosópletykaként terjedt, hogy egy Nádor utcai, szigorúan bennfentes, szigorúan zártkörû magyarmentes megbeszélésen eldöntetett, 2016-ra a magyar lélekszámot lakosságát le kell csökkenteni 5-6 millióra. Ebbõl 5 millió dolgozna, 500 ezer lenne a janicsár, akarom mondani hajcsár, a másik 500 ezer esetleg szellemi foglalkozást ûzhetne, bár ennyire nem is lenne szükség. (Néhány éve újra elõkerült ez a hír; valaki leporolta, és pontosabb adatokkal közzétette.)
A hírt a tanácskozás némely tisztességesebb résztvevõje szivárogtatta ki, mondván nem lehet, ez nem lehet igaz, hiszen ez népirtás…!
A számokat tekintve valóban annak minõsíthetõ, hiszen akkoriban a magyar lakosság lélekszáma 10 millió felett volt.


1. A tanácskozás után az épület a Közép-Európai Egyetem székháza lett (www.napi.hu)

A tanácskozáson még az is elhangzott, a fiatalokat, a diplomásokat külföldre kell küldeni, engedni. Az idõseknek nem okvetlenül kell meggyógyulniuk. Gyógyszerezéssel könnyedén el lehet érni, hogy a szülések száma csökkenjen, vagyis kevesebb legyen a gyermek.
Senki nem hitte el, hogy ez a magyar emberek ellen irányuló alattomos terv a Kárpát-medence megszerzésére irányul.
Pár évvel korábban zajlott le a „rendszerváltás”, kitakarodtak az oroszok (akkori fiatal korosztály szinte észre sem vette) sokan reménykedtek, bizakodtak, jobb lesz, más lesz. Még erõs volt az egészségügy, a szociális háló is a szokott módon mûködött…


2. Elvtársak, vége! (korabeli képeslap, Primo Print RT)

Azután elkezdõdött.
Az Antall-kormány idején elbocsátották, leszerelték a magyar hadsereget. Míg a környezõ országok fejlesztették, növelték a fegyveres erejüket, Magyarország az ellenkezõjét tette. Az azóta eltelt 30 valahány év alatt a magyar férfiak leszoktak a katonáskodásról. Oda jutott az ország, hogy sem a belsõ, sem a küldõ ellenség elõl nem tudja megvédeni a magyarokat; így aligha állhat ellen az ország az egyre növekvõ migráns rohamnak. Ezidõ alatt mindennemû jobboldali próbálkozás, hogy a férfilakosság megtanulja a fegyverviselést, csírájában elfojtatott.
Recsegett, ropogott, darabjaira hullt, az eladdig világszínvonalú magyar egészségügyi ellátás (eredetileg nem a magyarok gyógyítására, hanem az esetleges hidegháborús támadást felfogó magyarországi szovjet megsegítésére irányult.)
Majd a háziorvosi alapellátáson kívül szinte minden egészségügyi szolgáltatásért fizetni kellett. A hírközlésben megjelentek a gyógyszer-reklámok. Az ajánlott gyógyszerek többsége mellékhatásokat idézett elõ. Felhívták a figyelmet, hogy a mellékhatások mellékhatásait miféle újabb gyógyszerekkel lehetett enyhíteni, s ezeket még újabbakkal… végül a szerencsétlen paciens betegebb lett, mint annakelõtte.
Külföldre mentek a fiatalok, a diplomások és a diploma nélküliek egyaránt. Volt, aki dolgozni ment, volt, aki tanulni. A többség ma már csak látogatóba járt haza.
Aztán következett az iskola. A gyerekek kímélete, a túlterheltség enyhítése ürügyén a tananyag nemcsak csökkent, hanem egyre ostobább lett. Estenként maga a pedagógus sem értette, mit tanít. A teszt hátán teszt, majd a tömegkommunikációs eszközök használata leszoktatta a fiatalokat a beszédrõl, a beszélgetésrõl. Ami megmaradt, az meg inkább magyarba oltott angol, azaz nemzetközi hebrencs nyelvvé vált. (A TV riporterek is rosszul toldalékolnak: Pl. Hegyeshalomba helyett Hegyeshalomra, mondják, mintha tényleg a halom tetejére mennének a migránsok. Elegendõ lenne meghallgatni a környékbelieket, miként a beszélnek a határmenti településükrõl!)
Mindennapossá váltak a rablások, a gyilkosságok. Az elkövetõk a felheccelt nemzetiségiek. Az áldozatok mindegyike magyar, idõsek és fiatalok egyaránt. Ha valaki védekezni merészelt, a bíróság õt marasztalta el, nem az elkövetõt, nem a támadót, mondván tápot adott a bûnözésnek. Ám mióta megjelentek a migránsok, mintha „foglalkozást” váltottak volna: beálltak embercsempésznek.
Eltelt egy évtized, eltelt kettõ, s a magyarok még mindig nem az „elõírt” mértékben fogynak.
Aztán az Izraellel szomszédos országokból, a napihírekbõl jól ismert útvonalon Szíriából, Líbiából megindultak Magyarország felé háborús menekültek, alaposan megtûzdelve iraki, bangladesi, afrikai és még ki tudja milyen „menekülttel’. Magyarországot átmeneti állomásnak tekintik, a cél Németország, Anglia stb.


3. Illegális határátlépés a déli határszakaszon megépített ideiglenes kerítés alatt (index.hu)

Jól látszik az illegális határátlépõket bemutató TV híradásokból, videó-felvételekrõl, melyikük háborús vagy gazdasági menekült, s melyik beépített terrorista, katona. Ez utóbbiak mélyen lehajtják a fejüket, eltakarják, vagy a karjukban cipelt gyerek mögé rejtik az arcukat, hogy ne lehessen õket felismerni, azonosítani. Õk a menekültek hangadói, õk hergelik a társaikat a befogadó-helyekrõl való kitörésre, az osztrák határig való gyaloglásra (a magyar hatóságok segítõkészségenek köszönhetõen buszon, vonaton jutottak el a határra).


4. 4. Az arcát eltakaró illegális bevándorló (mno.hu)

A múlt héten, szombaton kora hajnalban midõn az utolsó busz is indulóban volt Hegyeshalom felé, a rendõrök hiába próbáltak felszállásra bírni az aluljáróban focizgató néhány „kisportolt ifjoncot”:
Zavartalanul, elegánsan, adogatták egymásnak a labdát. Minden bizonnyal õk lehettek a következõ csoportok pénzelt eligazítói, hangadói, s bizonyára nem járok messze az igazságtól, civilruhás katonák is lehettek. A magyar hatóság elmulasztotta megkérdezni, mi késztette õket maradásra.
Olyan ez az egész migráns ügy, mint egy végenincs színházi elõadás. A nézõtérrõl alig látszó kazár karmester dirigál, az amerikai zenekar játssza a talpalávalót, osztja a szereplõknek a karmester által kiszabott pénzt, a színpadon az ISIS puskái dörögnek, vadásszák az ide-oda szaladgáló, az európai ország-díszletek mögé bújó menekülteket, majd a puskáikat elrejtve, igazoló okmányaikat eldobva beállnak közéjük, arra törekedvén, hogy bedõljön a díszlet, s szabad prédává váljon Európa.
Immár köztudott, hogy a Közel-Keletrõl és máshonnan jövõ menekültáradat gerjesztett és irányított. A felbujtók, a menekülteket pénzelõk nem törõdnek azzal, hogy Németországon és Magyarországon, a két fõ célországon kívül egész Európát tönkreteszik. (Mostanság szépítgetik, ezek migránsok jómódúak; a szegényebbek majd tavasszal jönnek!)
A háttérben lappangó kisméretû, de mindenható kártyakeverõ a közel-keletiek Európába való ösztökélésével három legyet üt egy csapásra.
(1) Szíriában és Libanonban a kivándorlók katonailag légüres teret hagynak maguk után, megkönnyítve az izraeli területfoglalást. (Ugyanez történt 1918-ban Magyarországon: Linder Béla, a Károlyi kormány hadügyminisztere leszereltette a frontról hazatérõ magyar bakákat, védelem nélkül hagyva a magyar határt; s rögvest megszállták az országot a csehek, a románok és a szerbek; a vége a trianoni területcsonkítás lett.)


5. Izraeli bombázók Szíria felett (hirekizraelbol.hu)

(2) A Balkánon keresztül érkezõk az elsõ körben Magyarországon landolnak. Egyelõre szabadon vonatozhatnak Ausztrián keresztül Németországba. Ám ha Németország megtagadja a beutazásukat, s Ausztria sem engedi be õket, akkor Magyarországon rekednek; Görögörszág, Macedónia, Szerbia jóvoltából lesz jócskán utánpótlás. A magyar hazának sem a területe, sem a népessége nem akkora, hogy milliós menekültáradatot fogadjon be, tartson vissza Európától. Ha nem jut nekik élelmiszer, ha a hideg idõ beálltával nem lesz fedél a fejük fölött, a lakosság sínyli meg. A magyar ember békés, türelmes; ám ha érzi, a háza-földje veszélyben van, odavág.
Magyarországnak Európában és a világban számos magyarországi és külföldi tollforgató rossz hírét költi. Pedig a menekültekkel való bánásmód megfelel a nemzetközi szerzõdéseknek: van regisztráció, van étel-ital, szállás, szabad mozgás. Arról senki nem tehet, hogy a menekültek ellenszegülnek, s ki gyalog, ki vonaton, ki buszon az osztrák határra iparkodik. A vészharang-kongató, idegen érzületû, kenyéradó hazájukról hazudozó tollnokok, elõbb-utóbb úgy elbuknak, mint a tatárjárás idején az esztergomi szépasszonyok[1]. Ti. az árulókat az ellenség sem becsüli.
Úgy tûnik, a magyar kormány akár eleget tesz a nemzetközi egyezményeknek, akár nem, mindenképpen fekete bárány marad. Párszáz évig a „szabadság, egyenlõség, testvériség” jegyében pusztultak a koronás fõk, jutottak rabigára a népek. Mostanság a „szolidaritás” dívik, ám kinek-kinek a szájíze szerint. A menekültek feltartóztatására az angol, a spanyol építhet kerítést, a magyar nem. A német kiválogathatja a képzetteket, a magyar nem. A lengyel kétezer embert fogad be, a magyarnak mindenkit be kell fogadnia. Minden ország védekezhet, a magyartól meg a nagy-nagy szolidaritás jegyében harakirit követelnek?!


6. Májusban a világ még úgy vélekedett, Orbán Viktor magyar miniszterelnök (háttal) jópofaságból kapta Junckertõl, az Európai Bizottság elnökétõl a taslit. Ám úgy tûnik, a nevetve adott legyintés Magyarország bevándorlási politikája miatti komoly figyelmeztetés (Keleti Partnerségi Csúcstalálkozó, Riga, 2015. május 21-22.)

Nagy úr a hideg, még nagyobb az éhség; ölni is lehet érte. Ha a menekültek kérnek, és nem kapnak, válogatás nélkül nekimennek a magyaroknak. Akkor aztán rögvest meglesz a tervezett lakosság-kvóta. Utána már a bevándoroltakra nem lesz szükség, valamilyen úton-módon eltávolíttatnak. Fegyverrel vagy másképp, ki tudja? (A minap a Hír TV egyik beszélgetõs mûsorában a Lánchíd Rádió munkatársa elejtette, 2018-ra megoldódik a menekültkérdés. Vajon blöffölt vagy valóban tudja, amit az átlag magyar csak sejt?[2])
Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke köztudottan ellenérzéssel is viseltetik a magyarok iránt, a visegrádiak legutóbbi tanácskozásán mégis meglepõen megértõnek bizonyult. Talán tisztában lehet azzal, hogy a következõ áldozat Szlovákia lesz. Ti. az „új honfoglalóknak” nem kis-Magyarország, hanem az egész Kárpát-medence kell.
(3) Angela Merkel, német kancellár országa nevében befogadja a szíriai menekülteket. Ráülteti õket a lagymatagul tiltakozó német tartományok nyakára. Kevés kivétellel minden Balkánon át érkezõ menekült Németországba akar menni. Ebbõl úgy tûnik, mintha az elindulásukkor arra ösztökélték volna õket, hogy a németekhez menjenek. Vajon Merkel nem veszi észre a kártyakeverõk mesterkedését? Nem veszi észre, hogy a menekültek nem véletlenül törekednek az országába, hanem büntetésként a II. világháborúrért, a zsidók deportálásáért stb. A németek túl sokan vannak, nem lehet õket oly könnyedén leradírozni a térképrõl, mint ahogy Magyarországgal tennék, ezért menekültekkel tétetnék tönkre a gazdaságukat, élhetetlenné az országukat.[3]


7. Migránsok üzenete Angela Merkel német kancellárnak (falfirka, Keleti pu., Bp., Kép: Polyák Attila, Origo.hu).
.
A menekültek egyre jönnek és jönnek. A világ Juncker EB fõtitkárral az élen azon mesterkedik, hogy Magyarország népe belefulladjon a menekültekbe, a földje elnéptelenedjen.
„A vándor nép keserüli meg ocsuja garázdaságát.
Ezeken nagyra nõ a rájuk rakott szarv.
Szítják, tüzelik õket távoli idegenek,
akik vizeinket szomjazzák, földjeinket éhezik.
Ezek egy része sivatag elõl fut,
más részük tenger elõl menekül.
Magyar magyart gyilkol,
de a bika hátáról is ide lõnek
a hét teve miatt.
A nép fele elpusztul.”[4]

A magyar embert természetébõl adódóan és az Atyaisten akaratából nem lehet elpusztítani. Védi a Teremtõ, védi a Boldogasszony. Olyan, mint az üldözött, úton-útfélen irtandó parlagfû[5], az ambrózia artemisifolia, az istenek eledele. Minél inkább irtják, annál inkább nõ, aprócskán a földhöz simulva, árokparton, bokoralján, erdõszélen.