A legtöbbet fordított szlovák író, expolitikus és diplomata, Jozef Baná¹ nyílt levéllel fordult Angela Merkel német kancellárhoz. Európa legbefolyásosabb asszonya még 2011-ben levélben mondott köszönetet Baná¹nak A lelkesedés zónája címû regényéért. Azóta azonban sok minden megváltozott, és ez alkalommal Baná¹ intézett levelet Angela Merkelhez. Ez azonban nem nevezhetõ köszönõlevélnek, inkább eszmefuttatás és egy sor kérdés felvetése olyan témával kapcsolatban, amely a szlovákok és az európaiak többségét napjainkban foglalkoztatja, s amelyet jogukban áll feltenni a német kancellárnak. Arra, hogy a címzett válaszol-e a levélre, s ha igen, miként reagál annak tartalmára, még visszatérünk.

A levél tartalma:
Kedves Angela Merkel szövetségi kancellár asszony! A karácsony a lélek csendes elmélkedésének az idõszaka. Az unokámmal játszva azon gondolkodom, vajon hol lesz öt, tíz esztendõ múlva. Milyen Európában fog majd élni? Európa jövõje felett elgondolkodva Önre is gondolok. A legerõsebb európai személyiségre, aki a kezében tartja és nagy mértékben befolyásolja is unokám jövõjét. Arra, hogy Önhöz forduljak, a CDU kongresszusán elhangzott beszéde ösztönzött. Személyesen ugyan nem ismerjük egymást, de az a Jozef Baná¹ szlovák író vagyok, akit 2011 májusában levelével keresett fel, amelyben köszönetet mondott A lelkesedés zónája (Jubelzone) címû regényemért. Levele õszinte örömömre szolgált, és értékeim között õrzöm. A lelkesedés zónája egy német fiatalembernek, Thomasnak és szlovák barátjának, Jozefnek a története. Thomas és én a mai napig barátok vagyunk, bár barátságunk ápolása harminchét évig szünetelt. Ezt a vasfüggöny ismételt leeresztése okozta, amelyre az akkori Csehszlovákia szovjet inváziója után került sor. Hívatlan katonaság szállta meg országainkat, amely mindkettõnk hazája polgárainak akarata ellenére történt.

Hazámban ma nem tartózkodik idegen katonaság. Abban az országban azonban, amelynek kancellárként az élén áll, még ma is közel hatvanezer idegen katona van. Ennek az okát még értettem akkor, amikor az egykori NDK-ban a Varsói Szerzõdés részeként szovjet katonaság tartózkodott. Ma már a Varsói Szerzõdés nem létezik, de az USA és Nagy-Britannia katonái változatlanul Önöknél vannak. Miért? Feltételezem, hogy ismeri lord Baron Ismay-nak, a NATO elsõ fõtitkárának a szavait, amelyekkel az idegen csapatok németországi tartózkodását indokolta: "To keep Americans in, the Russians out and the Germans down." (Az amerikaiakat bent, az oroszokat kint, a németeket pedig lent kell tartani.) Az oroszok ma már kint vannak, és logikusan már csak két érv szól idegen katonaság némethonban való tartózkodása mellett, "az amerikaiakat bent és a németeket lent tartani". Lehetséges azonban, hogy más oka is van az amerikaiak németországbeli tartózkodásának, ám ha kérhetem, ne igyekezzen meggyõzni bennünket arról, hogy az az oroszok általi fenyegetettség, amellyel folytonosan rémisztget bennünket a közmédia.

Kedves Angela asszony, félelmeim támadtak, hogy Thomas barátommal ismét újabb vasfüggöny választ majd el bennünket, amelynek az építésébe politikájával az európai országokat vezeti. A kommunizmus bukását követõen nekem és Önnek is az volt az érzése, hogy kerítések nélküli új Európa építésébe fogtunk. S most kerítések építésére kényszerítenek bennünket, mert ránk akarják kényszeríteni azokat a szerencsétleneket, akik elhagyják hazájukat. Kvótákkal akarják ránk kényszeríteni a migránsokat. Meg tudná magyarázni, miként képzeli mindezt? Netán koncentrációs táborokat létesítsünk, amelyekbe ezeket az embereket akaratuk ellenére kényszerítsük? Vajon Ön maradna-e egy olyan országban, amelyben lényegesen alacsonyabb szociális támogatásban lenne része, mint Németországban?
Elvárni a szlovák nyugdíjastól, akinek döntenie kell arról, hogy háromszáz eurójáért télire fát vásároljon, vagy fájó fogával fogorvoshoz forduljon, hogy olyan "menekültekrõl" gondoskodjon, akik márkás ruhákban és kreditkártyákkal érkeznek, mélységesen felháborítónak tartom. Márpedig ezt akarják ránk kényszeríteni!

Felmerül a kérdés, vajon miért kellene a szlovákoknak, cseheknek, lengyeleknek, magyaroknak, románoknak és bolgároknak szolidaritást vállalniuk az angolokkal, franciákkal, portugálokkal, spanyolokkal, olaszokkal, belgákkal, amerikaiakkal, hollandokkal, vagy akár a németekkel, akik kifosztották gyarmataikat és bizonyos mértékben ezt teszik ma is, bár már nem így nevezik azt, amit tesznek, amikor a nyomorba döntött afrikaiak és ázsiaiak most visszakövetelik a lopott holmit? Miért kellene nekünk, akik nem sarcoltunk senkit, szolidárisnak lenni azokkal, akik háborújukkal kiûzik otthonaikból a szerencsétleneket? Brüsszel arroganciája ma ugyanúgy kezd az idegeinkre menni, mint annak idején Moszkváé. Ön, aki szintén a szocializmus gyermeke, jól tudhatja, hogyan érezzük magunkat. Rossz a közérzetünk annak ellenére, hogy a Hollande-dal, Tuskkal és Junckerral váltott "forró" csókokkal és ölelésekkel az európai egységet demonstrálják. Nem tudom miért, de mindezt látván Honecker és Brezsnyev ismert ölelkezése jut az eszembe.

Szeretném azt is megemlíteni, hogy Németország hosszasan habozott, míg végre megengedte a szlovákoknak, hogy szabadon letelepedhessenek és dolgozhassanak a hazájában. A szír és iraki fiatalokat viszont meghívta. Most, amikor a problémák keltette hullámverés átcsap a feje felett, a szolidaritás vállalását kéri tõlünk. A CDU legutóbbi kongresszusán ünnepélyesen kijelentette: "Képesek vagyunk rá!" Érdekelne, tudja-e azt, hogy "MIRE" kellene képesnek lenniük, amikor azt sem tudják, hány migráns érkezett Európába és Németországba és még hányan készülnek útra kelni. A Szövetségi Gyûlés képviselõje, Manfred Kolbe világosan fogalmazott, amikor kijelentette: "Egyre több polgártársam mondja - Merkel többé nem a kancellárom." A munkáltatók szövetségének az elnöke, Ingo Kramer is kifejtette: "Senki se képzelje azt, hogy a menekültekkel pótoljuk a német gazdaság munkaerõhiányát." Tehát a polgártársai is egyértelmûen fogalmaznak, csakhogy a véleményük a német sajtóban nem kap teret.

A CDU 2015. 12. 14-i kongresszusán megtartott beszédében az afganisztáni helyzetet, a szíriai és az iraki háborút elemezve megállapította, hogy Líbiában káosz uralkodik és az ország kormány nélkül van. Ugyancsak szólt a gyûjtõállomásokról, az európai határok õrzésérõl és a tennivalókról. A hízelkedõk pedig tapsoltak Önnek. (Valaha én is tapsoltam az elnöknek, hiszen tõle függött a politikai karrierem.) A termen kívül azonban már nem hallatszott taps. (Természetesen a szolgalelkû médiáén kívül.) Sem Németországban, sem Európában, annak ellenére sem, hogy a falon a következõ jelszó volt olvasható: "Németországért, Európáért." Ön szónokolt, de elfelejtette feltenni a kulcsfontosságú kérdést, vajon ki a hibás? Az említett kongresszuson a következõket mondta: "A társadalomnak, amelyben a félelem uralkodik, nincs jövõje." Ez egy jó mondat volt, de itt is azt vártam, hogy rákérdez, ki az, aki reggeltõl estig félelemben tart bennünket? Putyinnal, az Iszlám Állammal, a terroristákkal, a migránsokkal. Azt követõen, hogy Önök, politikusok és a szolgálatukban álló médiumok elijesztenek bennünket, hogy nincs jövõnk. Nem várhatja el Európa népeitõl, akiknek Ön szerint nincs jövõjük, hogy támogassák Önt.

Ugyan miért támogassuk Önt mi, akiket sérteget, és a külügyminisztere szavaival büntetni akar? Önnek azok a kormányok nem tetszenek, amelyeket az emberek szabadon választottak. Az a rossz érzésem támadt, hogy Kijev után új Majdan készül Varsóban. Amennyiben véletlenül tud valamit errõl, kérem mondja meg azoknak, akik a lengyel Majdant elõkészítik, hogy vigyázzanak és ne jöjjenek ugyanazokkal a vörös kártyákkal, amelyekkel azok a tüntetõk, akik tavaly Prágában Zeman ellen tiltakoztak...

Az Ön CDU kongresszusán elhangzott beszédének hallatán nagy kedvem lett volna hangosan tapsolni, amikor a következõket mondta: "Senki, tekintet nélkül arra, mi okból kelt útra, nem hagyja el könnyen az országát." Vártam, hogy elhangzik a következõ mondat is, amelybõl megtudhatjuk, miért is hagyják el ezek az emberek a hazájukat. Ez a mondat a mondatok mondata, amelyet Öntõl, illetve Hollande és Cameron uraktól vártunk, azonban nem hangzott el. Nem volt bátorsága kimondani, hogy ezek az emberek elsõsorban a háború elõl menekülnek. Mint ahogy a háború elõl menekültek, vagy menekülnek még ma is Laoszból, Bolíviából, Vietnamból, a Dominikai Köztársaságból, Kambodzsából, Angolából, Salvadorból, Libanonból, Irakból, Szudánból, Afganisztánból, Jugoszláviából, Líbiából, Szíriából, Jemenbõl és további országokból. Menekülnek azok elõl, akik a bajt okozták nekik.

Próbálja meg legközelebbi találkozásuk alkalmával barátjának, Barack Obamának és fõként elõdeinek feltenni a kérdést, nem tudnak-e valamit azokról, akik az említett országokra a bajt hozták, káoszt elõidézve és gyûlöletet szítva? És a félelmet, amelynek köszönhetõen újra ellenõrizni és manipulálni lehet bennünket... Ha veszi a bátorságot és felteszi a kérdést, mi, európaiak, akik reménykedve tekintünk Önre, tiszta szívbõl tapsolni fogunk. Addig azonban nincs okunk tapsolni, bár igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy a németek jószívûek. Engem a német szívjóságról nem kell meggyõzni. Tizenhárom éven keresztül együtt éltem és dolgoztam németekkel és szeretem a németeket. Nagy nemzet, mely Gutenberget, Luthert, Bachot, Kantot, Goethét, Schillert, Beethovent, Schopenhauert, Wagnert, Siemenst, Marxot, Nietschét, Planckot, Mannt, Einsteint és számtalan további nagyságot adott az emberiségnek. Igen, adott egy Hitlert is, akit azóta is a németek szemére vetnek. Bûntudatot táplálnak Önökben, amellyel zsarolják Önöket.

Zsarolják Önöket elsõsorban azok, akik az említett és további háborúkat kirobbantották, melyekben több ember pusztult el, mint ahányan Hitler katonáinak estek áldozatul. Attól tartok, hogy valahol itt, ebben az átkozott bûntudatban kell keresni az Önök szervilis viselkedésének az okát. Ez a magyarázata, miért fogadja a német kancellár tárt karokkal a fiatal és erõs szíreket, akik ahelyett, hogy országukban fegyvert fognának a rossz ellen, Önökhöz futnak, helyettük pedig németeket küldenek Szíriába harcolni. A németek zsarolása a magyarázat arra, miért ellenõrizte az én irataimat november elején a berlini Tegel reptéren az Önök hivatalnoka szokatlanul szigorú és méltatlan módon, miközben az Önök országába százezrek áramlanak mindenféle irat nélkül. A német bûntudat okozta komplexus a magyarázata annak, hogy ahelyett, hogy felvennék a harcot a gonosszal, álszent pótmegoldásokhoz folyamodnak.

Mivel rendkívül intelligens hölgynek tartom Önt, cselekedeteinek más oka lehet. Ezeket azonban sem Öntõl, sem pedig az Önt támogató médiától nem tudhatjuk meg. Tudom, hogy Ön személy szerint megért minket, mert hasonlóan, mint mi (a volt NDK polgárainak millióival, ahol az 1983-tól 1988-ig terjedõ idõszakban éltem), figyelemmel kísérte a nyugati médiát. Ma hasonló a helyzet és mi, szlovákok együtt azokkal a németekkel, akiknek még nem mosták ki teljesen az agyát, ismét keressük az igazságot. Sajnos nem a Deutsche Welle, ZDF, ARD, vagy az RTVS forrásából, melyek a kommunizmus idején számunkra a szólásszabadság megtestesítõi voltak, hanem alternatív kútfõkbõl. Egyszerûen nem hiszünk az Önök forrásainak. Valahogy az az érzésem, hogy ez Önnek sem tetszik. Egy szlovákiai felmérés szerint a lakosság 91 százaléka nem hisz az ilyen médiumoknak. Kérem, tolmácsolja "újságíróinak", hogy megfeledkeztek egy fontos dologról. Arról, hogy nem a szemünkkel olvasunk és a fülünkkel hallunk, hanem a szívünkkel. A szem és a fül becsapható, de a szív nem. Úgy tûnik, Németországban sem nagyon sikerül manipulálni az embereket. A Der Spiegel hetilap nemrégiben arról tájékoztatott, hogy a németek nagy része "elhatárolódott a demokratikus konszenzustól", nincs kire szavaznia, ignorálja a politikai pártokat és a fõ folyamhoz tartozó tömegtájékoztatási eszközöket nem kíséri figyelemmel. Ide vezetett a német és a szlovák politikusok és újságírók álszent volta.

Kedves Angela, kancellár asszony! Ön olyan politikus, aki Charles de Gaulle és Konrad Adenauer léptékû vezetõvé válhat, akik igazán bátor és nagy politikusok voltak. Egy politikus nagyságát egyebek mellett azzal mérik, hogy útját állja-e az erõszaknak, mielõtt a vérpadra viszik. Az Ön országán áll, vagy bukik Európa. Amikor 1990-ben Bécsben az Ön nagy elõdjével, Willy Brandttal beszéltem a múlt rendezésérõl, a következõket mondta: "Mindenkinek a múltja azon mérhetõ fel, miként viselkedik a jelenben." Ez nagy igazság volt. Nem tudom, milyen az Ön múltja, de el tudom képzelni, milyen fényes lehet a jövõje, ha Ön és a németek megszabadulnak a bûntudattól. Amikor az Önök volt Német Demokratikus Köztársaságában éltem, néha kirándultam a Berlinhez közeli Halbe Teupitz erdeibe. Az Ön hivatalától mintegy 30 kilométerre találhatók. Ott nyugszik több mint ötvenezer ifjú német és orosz, akik 1945 áprilisában Berlin ostrománál estek el. A gyûlöletet a politikusok keltették bennük. Valahányszor ott voltam, sírtam. Megsirattam az ifjú németeket és oroszokat, akik szépen rendezett sorokban fekszenek egymás mellett. Egy sor orosz, egy sor német. Kérem, látogasson el Ön is oda Obamával és Putyinnal együtt, üljenek le a sírköveknél és ne beszéljenek, csak hallgassanak. Ha könnyet ejt értük, nekünk, becsapottaknak és megalázottaknak is elégtételt ad.

Kedves kancellár asszony! Az új évben jó egészséget, szerencsét, szeretetet kívánok Önnek! Elsõsorban pedig bátorságot. Unokámmal együtt tapsra emeljük tenyerünket.
Tisztelettel Jozef Baná¹, Szlovákia

Forrás: http://panobcan.sk