Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Üzenőfal

Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2020-12-09 20:37
Szia. Err?l nem tudok, nem néztem utána, az usa viszont kint van bel?le és Trumph visszaállította az eredeti alkotmányt.

2020-12-08 08:14
Sziasztok! Nem tudom úgy hallottam, hogy Nèmetország 2020.05.09. óta nem tartozik a UCC hatálya alá. Szabad ország már nincs a listán nem vonatkozik rá az UCC!? Szerintetek ez igaz valaki tud valamit

2020-07-09 11:28
Kedves Lica! Köszönöm az eddigi munkádat!Légyszíve
s küld el nekem a link gy?jteményeket.Nag
yon köszönöm. nikolics@msn.com

2020-07-08 22:19
nistvan10: Norvégban sem különb. itt is megvannak a hülyeségeik.

2020-05-23 19:03
Még talán annyit tennék hozzá az egész világon nincs már törvényesség mert ami van az nem az.Ez a világ már élhetetlen mert ahogy élünk az nem élet hanem kínlódás.És ez nem Magyarországra vonatkozik

2020-05-23 19:00
Rendben van köszönöm a választ. Lica.

2020-05-23 11:25
nistvan10: Ez teljesen jó volt kideríteni hogy az állam még a maga által hozott törvényeket sem tartja be, nem hogy a nemzetközi egyezményeket, Egy ilyen helyzetben nincs jogi megoldás. Dörögni kéne m

2020-05-20 07:36
A kezdeti nagy lendület nagyon le állt mi van? már nem olyan fontos ,vagy változott a vélemény látva ,hogy nem m?ködik csak papíron?vagy még ott sem én is bevettem a nagy semmit de legalább kijózanodt

2020-05-16 21:47
tiastobi, köszönöm, ez még kutatás alatt van.

2020-05-16 08:44
Kedves Lica! Köszönöm ezt a rengeteg munkát, tudást és tanulnivalót amit megosztasz velünk. Az lenne a kérdésem, hogy hogyan tudom visszaszerezni a TAJ számom feletti jogérvényesítést? tiastobi@gmail.

Üdvözlet

Üdvözöllek az oldalamon. Köszönöm, hogy felkerestél. - Azért születtél, hogy adj, és nem azért, hogy megadd magad!
- Egymást emelve mindenki tegye Östen adta dolgát, s nem lesz baj! - Ha egyetlen erényed van csak, és ez az EMBERSÉG, minden erényt hordozol. Lica

Kisebbségek és másságok rémuralma (KIK VALÓJÁBAN A SZÉLSÕSÉGESEK?)

GondolatokSütõ Gábor *

Kisebbségek és másságok rémuralma
(KIK VALÓJÁBAN A SZÉLSÕSÉGESEK?)

A körülhatárolatlan tartalmú, s éppen ennek okán a nemzetellenes neoliberalizmus és baloldaliság trónjára emelt politikai korrektség nevében ma még nemcsak lepocskondiáznak, hanem meg is büntetnek bennünket, ha jöttmentnek, betolakodónak, homokosnak, leszbikusnak, négernek, színesnek, cigánynak, másvallásúnak, zsidónak nevezzük azokat, akik pedig azok, s akiket évszázadokon át, a sértés szándéka nélkül így neveztünk. Mégis nevezzük õket ugyanígy a jövõben is, ugyancsak a sértés szándéka nélkül. Merthogy az emberi társadalomban kialakult rend szerint, egymás megértése céljából, mindenkit és mindent nevezünk valahogy, s lehetõleg a legtalálóbban. Így ésszerû, hiszen semmilyen tekintetben nem születünk egyformának, sem egyenlõnek (nemünkre, kinézetünkre, képességeinkre, lehetõségeinkre nézve és számtalan más tekintetben), ezért a különbségtétel természetes. Semmi megalázó nincs benne, hiába is próbálják bebeszélni nekünk. (A mindenki egyenlõ elvnek csak az igazságszolgáltatásban kellene uralkodnia, ott meg a jelenlegi társadalmi rendszerben inkább a gazdasági-pénzügyi uralom, a kisebbségeket és másságokat elõtérbe toló háttérhatalom akarata érvényesül; az igazságot nekik szolgáltatják). Egyébként, ha az embereket, szervezeteket, problémákat, jelenségeket, nem lehetne nevükön nevezni, akkor nem is tudnánk õket felismerni, minõsíteni, kezelni. Káosz uralkodna el a társadalomban. Ezért eleve álszenteskedés megbotránkozni bármely elnevezésen, érinthetetlenné tenni bárkit, viszont a hozzájuk kapcsolódó tényeken és tetteken annál inkább lehet és kell vitatkozni. Ráadásul maguk az említettek is, hol hivalkodóan, hol harciasan, de jogosan, sõt egyre büszkébben annak, vagy ahhoz közelállónak vallják magukat, ahogy nevezzük õket. Méghozzá, ugyanezzel érvelve, elõjogokat követelnek és szereznek, sõt intézményesített szellemi-politikai, vallási, szexuális, faji terrorjukkal egyre számottevõbb jogtalan anyagi, megnyilvánulási és egyéb elõnyhöz jutnak a többségi társadalommal szemben. Gyakorlatilag a saját fenekedõ, acsarkodó, szekírozó és követelõdzõ szellemiségükben rátelepszenek a közállapotra, a közhangulatra, sõt egyre érezhetõbben ezzel fenyegetik a közhatalmat is. Kikövetelik, hogy az önmagában érdem nélküli mivoltuk jogcímén elnézõen kezeljük társadalomellenes eljárásaikat, mindenkivel és mindennel szemben védelmezzük õket, önbecsülés helyett õket becsüljük, egyszóval folyamatos pozitív diszkriminációt várnak el. Túl azon, hogy eredendõen mindenféle, az esetleg néha indokoltnak tûnõ pozitív diszkrimináció is eleve megbélyegzi a benne részesülõket, sérti az emberi egyenlõség elvét, s nem összeegyeztethetõ a törvény elõtti egyenlõséggel sem, „az egyenlõbbek” egyre nyíltabban és agresszívabban leminõsítenek, lenéznek bennünket, gúnyolódnak rajtunk. Nemcsak nem hajlandók semmiféle toleranciára, hanem idegen önazonosságot iparkodnak belénk plántálni, gátlástalan és visszataszító eljárásaikkal, kihívó és ízléstelen vonulásaikkal, mértéktelenségükkel és mohóságukkal, visszaéléseikkel, romlott életvitelükkel, nem is titkolt magyarellenességükkel provokálnak bennünket. Számos európai országban pedig az erõszakos eljárásaik, sõt az egyre gyakoribb fegyveres terrorizmusuk által teremtett légkörben a hadiállapot körülményei között kell megtartani a karácsonyi, újévi és egyéb hagyományos ünnepeket.
Ámde hiába dédelgetik a kisebbségeket és a másságokat, õket nem érdekli sem a valóság, sem az igazság, sõt e magatartásukat, tehát az elidegenedést a természettõl és a társadalomtól, világszerte uralkodóvá akarják tenni. Iparkodnak elérni, hogy a nemzeti érzelmû és természetes hajlamú nagy többség ne a valóságot lássa és vallja, hanem azt, amit õk sugallnak neki. Ne azt higgye, amit lát és hall, és ne aszerint járjon el, hanem képmutatóan szóljon és cselekedjen. A képmutatás azonban félreértést és békétlenséget szül, sõt mindaddig, amíg hagyjuk törtetni a politikai korrektséget, még az igazmondás is csak ugyanazt szülheti.
A politikai korrektségen lovagló izgágaság felmérhetetlen szellemi, mentális, politikai, anyagi és egyéb károkat okoz az országnak és minden tisztességes állampolgárnak, megsérti a törvényeinket, hagyományainkat, az emberi normákat és a jó ízlést, nyugtalanságban tartja a közéletet. Mintegy ráadásul, olyan tragikus következményekkel járó „modern” fertõzõ betegségeket is terjeszt, amelyek ellen ma még nincs biztosan ható ellenszer. Ezért a kisebbségek és másságok széleskörûen „népszerûsített” beállítottsága és hadakozó ténykedése összességében (Tehát nem önmagukban a velük született, s mind társadalmilag, mind orvosilag kezelhetõ adottságaik) ember- és társadalomellenesnek minõsíthetõ, így ez az igazi szélsõséges magatartás. Ezt még tetézik is azzal, hogy mindemellett minket tartanak szélsõségesnek, sõt elviselni sem akarnak bennünket. Pedig a rendre illetéktelennek bizonyuló egyes illetékeseink gyávasága és megalkuvása miatt, a legtöbbjüket közvetve, de sokszor közvetlenül is a mi munkánk tartja el. Mindennek okán létérdekünk, hogy véget vessünk a kisebbségek és másságok rémuralmának.
Ma még dühöng, acsarkodik e természet-, ember- és társadalomellenes szélsõségeket összeesküvõ szárnya alá vevõ, s a pénzügyi és szabadkõmûves háttérhatalom és a neoliberális, baloldali párbajsegédjeik által a világra erõltetett izgága és békétlen politikai korrektség rémuralma, ám szerencsére elkezdett düledezni.


A politikai korrektség háttere

Mi is, honnan tûnt elõ, s miért uralkodhatott el a politikai korrektség alattomos és kártékony téveszméje és vált a kisebbségeket és másságokat maguk elõtt toló háttérhatalom fegyverévé?
Az emberiséget tragikus tévútra tuszkoló csalóka téveszme olyan szóhasználatot, nyelvezetet, viselkedést, gondolkodást, azaz átfogó társadalompolitikai magatartást próbál ránk erõltetni, amely elkerüli, ködösíti, sértésnek állítja be az etnikai, szexuális, vallási, kulturális és egyéb kisebbségi-mássági személyek és közösségek, de még a földrajzi elnevezések eddig általánosan elfogadott megnevezését is, sõt egyáltalán említését. (Teljesen indokolatlan, hogy mi magyarok az ezeréves Pozsonyt Bratislavának, Kolozsvárt pedig Clujnak mondjuk). Tehát a kialakult közérthetõség rovására fogalmaz, eleve inkorrektnek, elítélendõnek, sõt büntetendõnek tekinti a közhasználatú megnevezéseinket. Nemcsak követeli a kisebbségek és a másságok iránti össztársadalmi toleranciát, hanem azt végtelenként és egyoldalúan fogja fel; minden kiügyeskedett elõnyt szerzett jognak tekint, amitõl soha többé nem lehet õket megfosztani; ahhoz csak hozzátenni lehet.
Mindez elvben mélyen sérti a demokrácia elvét, gyakorlatilag pedig elsõsorban a természetes hajlamú és nemzeti érzelmû többséget, azaz voltaképpen felborítja a nemzetállamok társadalmi rendjét. Nem is kell ahhoz politikusnak lenni, hogy az ember ilyesmit ne fogadjon el. Elég józanul gondolkodni.
Valószínû, hogy a „politikailag korrekt” kifejezést elõször 1793-ban az USA-ban, jogi eljárásban használták, majd szórványosan az angolszász országokban más területeken is elterjedt. A második világháború alatt a Japánnal szembeni háborús bánásmód kapcsán jelent meg az amerikai katonai nyelvezetben. Késõbb a nyugati baloldal ezzel jellemezte a vak sztálinistákat. Zavaros értelemben szerepelt Mao-Ce-tung piros könyvecskéjében is. Az 1970-es, 80-as években az új baloldal, a feministák, a lázadó diákok és a magukat „haladónak” tartó értelmiségiek politikai ellenfeleikkel szemben használták. Legújabban pedig a szabadkõmûves-zsidó pénzügyi háttérhatalom és a szolgálatában álló neoliberálisok és baloldaliak a nemzetállamok elleni közös harcukban tûzték zászlajukra. Ugyanezen politikai erõk hozták divatba a magyar nyelvben is, s az õ sajátos érdekeiket szolgáló gondolatrendõrséggé szeretnék alakítani.
Magát a politikai korrektséget, az angol PC (political correctness) rövidítést átvéve, a köznyelvben érthetetlen „píszí” rövidítésként emlegetik, hogy minél misztikusabbnak és tisztelendõnek tûnjön. A rendszerváltást követõ években ennek szellemében rosszallónak minõsítették és a roma szóval helyettesítették az önmagában nem sértõ cigány elnevezést, ami felesleges és fura nyelvi bonyodalmakhoz vezetett. A nagy számban megjelent vallási csoportokra pedig a köznyelvi szekta helyett a kisegyház kifejezést vezették be, és sorolhatnánk a naponta hallott közismert megtévesztõ nyelvi és egyéb „újításokat”. E nyomás alatt nemrég az EMMI is szerkesztett belsõ használatra egy meglehetõsen mulattató, de képtelen magyar-magyar szószedetet, szerencsére azonban az ajánlott helyettesítõ kifejezéseik többsége a gyakorlatban nem talált elfogadásra, ám félõ, hogy az ötlet nem halt el.
Európában semmiképpen, sõt a nyelvi újítások mellett a szemünk elõtt folynak az önfeladó, öngyilkos eljárások: az egészséges nemzeti önvédelmi reflexek elsorvasztása, sõt tiltása, a tolerancia félreértelmezése és mindent felülíróvá emelése, a véleményterror önkéntes elfogadása, sõt túlteljesítése, egyszóval kifejezetten az önmegsemmisítés. A betolakodóknak megfelelési kényszert önként vállalva, ezrével születnek a jóvátehetetlen károkat okozó gaztettek. A keresztény templomok és emlékhelyek tömeges lerombolása, keresztény ünnepek, mint a karácsony átnevezése, semmibe vétele, sõt tiltása. Már a keresztnév kifejezés ellen is hadakoznak, és egyéb önpusztító idióta döntéseket hoznak. Még az aprópénzgyûjtõ persely hagyományos disznó formája ellen is tiltakoznak, mert az állítólag sérti az sérülékeny lelkületûkrõl egyébként semmilyen bizonyítékkal nem szolgáló betolakodó muszlimokat. Akárcsak a kereszt a Real Madrid címerében, amit rögvest el is távolítottak. Még megbotránkoztatóbb, hogy az egyházak is lemondanak egyes jelképeikrõl, hagyományaikról, sõt lassan-lassan idegen isteneket imádnak élükön a mai Vatikánnal, pedig a „píszí” õrültséggel szemben fontos ellensúlyt képezhetnének.
Különösen dívik mindez Franciaországban, ahol a betolakodók rendszabályozása és kiutasítása helyett golyóálló üvegfallal veszik körül az Eiffel-tornyot, hogy legalább ott ne követhessenek el terrorcselekményt. Inkább elcsúfítják a fõvárosukat, nevetségessé teszik önmagukat, mintsem követnék a magyar példát. Manuel Valls volt francia miniszterelnök 2016-os gyalázatos behódoló rasszista szavainak szellemében járnak el a muszlimokkal szemben is: „Ha 100 ezer spanyol származású francia elmenne, sosem mondanám, hogy Franciaország már nem Franciaország. Azonban, ha 100 ezer zsidó hagyja el Franciaországot, Franciaország nem lesz többé Franciaország.” Mernek kicsik lenni. De ne essünk tévedésbe, nem a francia nemzet, hanem a jelenlegi vezetõik egy része. A Figaróban közzétett kemény szavú nyilatkozatban már a francia diplomáciai kar is fellázadt a Hollande-kormány külpolitikája ellen.
Angliában a szülészek kezdeményezték az „anya" szó kerülését, s a várandós nõk „kismamának“ szólítását, mert állítólag sérti a transzszexuálisak jóérzését, a tolerancia hiányát feltételezi a nemüket megváltoztatókkal szemben. Az „várandós anyuka, édesanya vagy nevelõanya” kifejezéseket ugyancsak ki kell szorítani, mert önmagukban „kirekesztõek és elavultak". Ehelyett a semleges hangzású „állapotos ember” vagy a „terhes személy” használatát ajánlják. „Bár a terhes emberek többsége magát nõként határozza meg, nem lehetünk kirekesztõek azokkal a transzszexuális férfiakkal sem (biológiailag nõ, de identitásában férfi), akik jobban örülnének, ha 'állapotos személyként', nem pedig 'várandós anyukaként' utalnánk rájuk” – állítják. Szerintük már maga a férfi vagy nõ kifejezés is sértõ, helyette az „alárendelt nemként” kell utalni a születési adottságból fakadó nemi állapotra.
Nem ez azonban az elsõ eset. Még 2011-ben jelentette be az amerikai külügyminisztérium, hogy az útleveleken lecserélik az édesanya, illetve édesapa kifejezéseket, és helyettük semlegesnek minõsített megjelölést használnak. Az édesanya és az édesapa helyett az „egyes számú szülõ” és „kettesszámú szülõ” elnevezés kerül a dokumentumba. A minisztérium közleménye szerint „ez az elõrelépés annak érdekében történt, hogy nemileg semleges leírást biztosítsunk egy gyermek szüleirõl, és ezzel elismerjük a különbözõ típusú családok létét".
A svédországi Egalia (Egyenlõség) óvodában pl. nincsenek „kisfiúk” vagy „kislányok”, csak „barátok”. A mesterséges megszólításokban megnyilvánuló svéd kezdeményezés a nemi sztereotípiáktól mentes nevelésre irányul. Ugyanitt „semleges”, vagy „harmadik nemû” illemhelyek kialakításán és azon is tépelõdnek, hogy a férfiaknak is az ülve pisilés javallott. (Olyan kezdeményezésrõl azonban még nincs hír, hogy a nõket rábeszéljék az állva pisilésre, pedig az igazi egyenjogúság ezt is megkövetelné, avagy nem?)
Azonban akár tetszik a szexuális másságoknak, akár nem, nem avult el, hogy a gyermeket nõk szülik, s a várandósság idején õk kismamák, nem pedig „terhes személyek”. Terhes, sõt egyre terhesebb személyek a normalitás határán túllépõ másságiak és kisebbségiek. Egyelõre kisebbség, mert - szerencsére - õk vannak kevesebben a józan, de érthetetlen módon csendes többséghez képest, amelynek ki kellene mondani végre, hogy mindegyikük elmehet az egyes számú meg a kettesszámú szülõjéhez panaszkodni, vagy sündörögni. Azokkal együtt, akik azon törik a fejüket, hogy milyen marhaságot találjanak ki kínjukban, s tovább borzolják a kedélyeket. És az a baj, hogy szokott nekik sikerülni. Az ellentmondókat nácinak, szélsõségesnek, rasszistának, nacionalistának nyilvánítják, megbélyegzik, háttérbe szorítják. A legtöbbször nem is találnak hatékony ellenállásra. A gondolkodásra képtelen, csak az önmegvalósításával törõdõ és fajilag vegyes emberfajt akarnak kitenyészteni, ami az emberi társadalom pusztulásához vezethet.
Ma már nálunk is minduntalan kiérezhetõ a „píszí” a hírközlésben, a közéletben, a politikában. Bosszantó, hogy még a mûvészeti zsûrik is ennek megfelelõen hozzák a döntéseiket, amiket ráfognak a manipulálható közönség-szavazatokra. Olyanokat juttatnak tovább, akik nagy része az angolra, vagy az olaszra hasonlító nyelven gajdol és rikoltozik, miközben vonaglik és dobálja magát a színpadon. A filmfesztiválokon azok nyernek, akik a sajátságos kisebbségi-mássági óhajoknak mennek elébe. Zajlik a zsidóságukkal és a magyarellenességükkel kérkedõk kitüntetése. Még hivatalos állami megnyilatkozásokban is elõ-elõfordul kisebbségek és másságok, de még a Habsburgok méltatása is.
Egyes tv-vitamûsorok egymást múlják felül a hasonló értelmetlen, de hangzatos megtévesztõ megállapításokkal. (Tisztelet azoknak, akik komolyan veszik a feladatukat, mint az Echo TV hasonló programjai). A megtévesztõkhöz tartozik a Heti Hetes, a „megújult” Civil Kaszinó, a Sas-kabaré, a Szabadfogás, stb. Ez utóbbiban, például, elhangzott a lehetetlenség határát a túloldalról súroló állítás, miszerint „Orbán Viktor polgárháborút indított az ország ellen” (Egyesek hidegháborút hallottak, de a logikátlanságukat tekintve majdnem mindegy). Ezt a televíziós különítményt az elnevezésével összhangban érezhetõen egyetlen cél vezérli; Orbán szapulása szabadfogással, azaz bármilyen módon. Ezt viszont összeszokottan, rutinosan, egyetértésben végzik, s ha véletlenül valamelyikük errõl elfeledkezik, vagy tényleg igyekszik helyesen látni a helyzetet, azonnal lehurrogják, ott helyben kiközösítik. Többségükben árnyalatnyi törekvés sem kitapintható arra, hogy valamelyest is kiegyensúlyozottan, tárgyilagosan magyarázzák a helyzetet a nézõknek. A szocializmusban az ilyesmit megvadult kispolgári nézeteknek minõsítették. Akkor is a kisebbségi-mássági, avagy az õket feltétel nélkül istápoló ide-odalógusok (Majdnem gondolkodókat írtam) álltak mögöttük. A „Szabadfogásban” elhangzottak ezért csak azokkal a pódiumukra festett torz arcfestményekkel vannak összhangban, amelyek mögött ülnek a mûsor szereplõi. Egyik-másik arcfestmény szaggatott vonallal függõlegesen ketté is van vágva, mintha skizofréniára utalna. De lehet, hogy mindez csak a mostanában divatba jött kisebbségi-mássági mûvészietlen kifejezési és rendzavarási szabadosság része. Semmiképpen nem árt azonban felhívni a figyelmüket rá, hogy a lakossági kezdeményezésre létrejött, a hideg idõ ellen ruhanemû felajánlásával védekezést nyújtó „Szabadfogas” mozgalom nemcsak egy ékezettel különbözik tõlük, hanem utat mutat a felesleges, a szavak csûrésével-csavarásával és nagyotmondással foglalkozó, önmagukat politológiainak tartó gyülekezeteknek. Feltûnõ, hogy a hasonló összesereglések eszeveszetten sokasodnak, pedig semmi szükség rájuk. A kisebbségi-mássági törekvések mellett burjánzásuknak az is oka lehet, hogy nem intellektuális-gondolkodási képesség és tisztességes tájékoztatási szándék kell hozzájuk, hanem csak tudálékosság, készség frázisok pufogtatására és a kormány intézkedéseinek ócsárlására. A közéletet mérgezõ nézeteik, szégyent nem ismerõ eljárásaik udvarlábasok az egyre ésszerûtlenebbé váló SZDSZ-utód ellenzék és a szabadkõmûves-zsidó pénzügyi háttérhatalom ügynökei által híreszelt téveszmékkel.


A nemek „forradalma”?

A kisebbségi-mássági vonalon fut a feminizmus és a legújabban megjelent õrület, az úgy nevezett nemi mozgalom is, amely politikailag korrekten „gender movementnek” hívandó, hogy elõkelõbb, misztikusabb, s eleve tekintélyuralmi legyen. Már számos szervezetük van, amelyek szerint immár a félszázat is meghaladja a titokzatos módon újként megjelenõ és sokasodó faji jellegû másság-változatok, azaz a nemi korcsosulások száma, amelyeket mind messzemenõen tiszteletben kellene tartanunk. (Egyes források szerint a számuk jelenleg pontosan 58. Az igazi pontosítandó kérdés azonban az, hogy hirtelenjében vajon milyen okoknál fogva szaporodtak fel világszerte? Talán mert tudatosan és tervszerûen terjesztik?) A nemi másságok közelebbrõl meghatározatlan „modern és nyitott társadalmat” követelnek, de valójában másságivá, azaz természetellenessé akarják tenni a jelenlegi társadalmat, ám semmiképpen sem jobbá. A tevékenységük középpontjában is a megfoghatatlan politikai korrektség nemi téren történõ abszolút védelmezése és immár „tudományos” terjesztése áll, azaz ugyancsak a világra akarják erõltetni a társadalomellenes hamis tudatukat. Kihívó és gusztustalan pózolásukkal önmaguk elismerik, hogy nem olyanok, mint a többség. Akkor azonban azt is el kell fogadniuk, hogy a többség nem olyan, mint õk, ezért ajánlatos lenne, hogy meghúzzák magukat mássági mivoltukban, ahogy azelõtt tették. Sokan talán már nem is emlékeznek rá, hogyan is volt mindez nem is olyan régen, amikor többség, kisebbség, másság tudtak egymásról, de békében éltek egymás mellett, mert nem emelték kultusszá a nemi korcsosulásokat. E mássági agyalágyultság nálunk most abban csúcsosodott ki, hogy az ELTE-n „Társadalmi nemek tanulmánya mesterképzési szak” indul. Az idegenül „Gender Studies” néven futó mesterképzés (ízlelgessük egy kicsit a „mesterképzés” szót, meg hogy a szexuális nemeket immár a „társadalmi nemek” rangjára emelték) állítólag társadalomtudományi alapokon nyugvó interdiszciplináris program, melynek középpontjában a társadalmi nemek közötti viszonyok és a társadalmi struktúra közötti kölcsönhatások elméletileg megalapozott és szisztematikus módszertani apparátussal történõ probléma-orientált vizsgálata áll. A szárnyaló fogalmazás ellenére e kezdeményezésnek semmi köze a tudományokhoz, annál több az ember- és ezen belül a férfiellenes okoskodáshoz, miközben nemlétezõnek tekinti a nõk által is elkövetett szóbeli, lelki, fizikai erõszakot. Gyakorlatilag nemi háborút indít, ami tragikus következményekkel járhat. Semmiképpen nem forradalom, talán inkább ellenforradalom; de akármelyik is, a válaszunk legyen „Nem!” Bizonyosan ebben a szellemben született az üdvözlendõ kormánydöntés családtudományi szak indításáról a Corvinus egyetemen.
Mindezek miatt egyre kérdésesebb, hogy a rendõrség és a kormányszervek miért védelmezik a nyomuló kisebbségeket és másságokat, illetve miért azokat rendszabályozzák, büntetik, akik szembe mernek szállni társadalomellenes megnyilvánulásaikkal. Egyre sürgetõbb, sürgessük is, hogy minél elõbb találják meg a helyes utat: a másságok-kisebbségek is, de a kormányszervek mindenképpen.


Olimpia nem, Maccabi Games igen?

Országunk az ötkarikás játékok hét alapítója közé tartozik. Ezért az 1896-os elsõ modernkori olimpia színhelyéül szóba jött a millenniumi ünnepségekre készülõ Budapest is, de már ekkor hasonló méltatlan vita bontakozott ki, mint jelenleg. Majd 1914-ben a NOB Budapestnek ítélte az 1920-as játékok rendezési jogát, amire az ismert 1919-es nemzetellenes események miatt nem kerülhetett sor. Aztán ígéretet kaptunk rá. hogy 1948-as játékok helyszíne Budapest lesz, de a politika ismét közbeszólt. A gáncsolók mindig ugyanabból a kisebbségi-mássági körbõl kerültek ki, akárcsak a maiak: alapvetõen a szabadkõmûves-zsidó kapcsolódású, külföldi mintákra hangolódó, a nemzeti érzéstõl és érdekektõl elszakadt baloldali-liberális politikai erõk. Õk akadályozták meg az 1996-os világkiállítást is. Ezúttal a semmibõl (Vagy ismét a Soros György-félék pénzébõl?) ripsz-ropsz megjelent Momentum Mozgalom, amely akárcsak a fõ hazai pártolója, az LMP, ugyanazon a kisebbségi-mássági vonalon fut, mint az SZDSZ, a rendszerváltás utáni legkártékonyabb magyarellenes párt. Nem az ország helyzetének megkönnyítésére, nem nemzeti sikerekre törekednek, hanem a tagadás és a merjünk kicsik lenni téveszme bajnokai õk is. Ám ugyanezzel a hévvel támogatnak bármiféle kisebbségi-mássági rendezvényt, nyílván a tervezett budapesti zsidó olimpiát is. Ki tudja, talán még összefüggés is lehet a feltétlen tagadásuk és a valószínûnek látszó feltétel nélküli igenlésük között. Netán még az olimpiától visszalépésünk és a Maccabi Olimpia között is létezhet holmi egyelõre ismeretlen összefüggés. Nem azért mondatták-e le velünk az olimpiát, hogy a zsidó olimpiára fordíttathassanak minden pénzt és erõfeszítést?
A budapesti olimpia hívei e kérdésben is olyanokkal állnak tehát szemben, akiknek nincsenek gátlásaik. S mindez csak kívülrõl látszik kisszerû politikai játszmának – ahogy némelyek akár tévedésbõl, akár álcázásként próbálják beállítani – a háttérben az a nagy kérdés, hogy megengedhetõ-e a magyarságnak világraszóló sikerélmény. Ugyanis csak egyetérteni lehet Az Ybl-díjas építészmérnök Jánossy Péter Sámuel véleményével: „Minden egy forint, amit az olimpiára költünk, a multiplikáló hatás miatt 12 forintot hozna be a költségvetésbe. A GDP 3 százalékról megugrana 6-7 százalékra. Ez lehetõvé tenné a bérfelzárkóztatást a Nyugattal szemben. Az olimpia megerõsítené, egyesítené a V4-eket, akiket be lehetne vonni a rendezésbe. Mi a lenézett, szétlopott volt szocialista országok megerõsödnénk lelkileg és gazdaságilag. Az aláírásgyûjtés nemzetellenes uszítás. Ne hagyjuk magunkat. Hajrá magyarok!”
Hajrázzunk tehát, s mindenki lássa be, hogy mindezek okán, magyar fejjel gondolkodva, az egyetlen logikus hazafias parancsoló lépés csak az lehet, ha az olimpiától visszalépéssel összhangban a kormány visszavonja az 2019. július 29 és augusztus 7 közötti Maccabi Games Budapesten, népszavazás, vagy nemzeti konzultáció nélkül elvállalt megrendezését is. A rendezvényre, ugyancsak a megkérdezésünk nélkül szánt 2,1 milliárd forintos támogatást pedig az árva magyar mûemlékek védelmére fordítja, amelyek porladoznak, miközben a zsidó emlékmûvek és emlékhelyek mindinkább beborítják a fõvárost és az országot. Annál inkább követelõ így eljárni, mert a tagadhatatlanul rasszista alapon szervezett olimpia magával az olimpiai eszmével ellentétes, hiszen kirekesztõ alapon különbözteti meg az embereket, csak zsidó sportolók részvételét teszi lehetõvé. (Õk pedig még az ellen is tiltakoznak, és sértõnek minõsítik, hogy a zsidó temetõben keresztény is fekszik). Túl ezen, számunkra nemzetbiztonsági kockázatot jelent, mert törvényszerûen ide vonzza a terroristákat. Ráadásul már eddig is túl sok „nemzetközi” zsidó szervezet összejövetelének adtunk helyet – ugyancsak a magyar nép megkérdezése nélkül – amelyek egytõl egyig magyarellenes és kormányellenes szellemben zajlottak, de – példátlan módon – még csak szóvá sem tettük. Pedig nem nehéz belátni, hogy a folyamatossá és uralkodóvá vált nemcsak szükségtelen, hanem kártékony filoszemitizmus a kisebbségek-másságok rémuralmát erõsíti.
A tagadhatatlanul rasszista jelleget viselõ, betolakodásnak minõsülõ zsidó olimpia Budapesten megtartása ellen már mozgalom szervezõdik az Interneten és a közéletben. Támogassuk, adjunk neki lendületet, s más módon is próbáljuk elõsegíteni a kormány kívánatos döntését.
Természetesen semmi kifogás nem merülhet fel az ellen, ha valamely nemzet sporteseményt szervez külföldre szakadt leszármazottainak – bár más példa nemigen akad rá – de mi sem természetesebb, mint hogy ilyen rendezvénynek az anyaország, azaz a Maccabi Gamesnek maga Izrael adjon helyet. Ugyanis kifejezett rasszizmusnak minõsíthetõ önmagában az a fondorlatos igény is, hogy a rendezvényeiket harmadik országokban akarják megtartani. A magyar nemzetet igencsak szétszabdalta ugyanaz a szabadkõmûves háttérhatalom, ám eszünkbe sem jutna, hogy Tel-Avivban rendezzünk magyar olimpiát, de még Pozsonyban, vagy Kolozsváron sem. Tisztafejûek és mértéktartók maradunk, nem hozunk más országokat olyan kellemetlen helyzetbe, hogy nemet kelljen mondaniuk. Jelenleg pedig van elég gondunk, ne vegyük a nyakunkba másokét, ne vállaljunk felesleges kiadásokat, munkát, beláthatatlan kockázatot. Ilyen lépés logikusan következik a határozott és mindenki által változatlanul támogatandó eljárásunkból is, ahogy a betolakodó migránsok ellen megvédjük a határunkat és az EU határait. Senki nem veheti zokon, hogy sem az arcátlanul, sem a sandán betolakodók között nem teszünk megkülönböztetést.
E lépés annál inkább parancsoló, mert mostanában, nem tudni milyen jogcímen, de a Tett és Védelem nyíltan rasszista indíttatású zsidó szervezet mellett bizonyos jogi és erõszakszervek is üldözni kezdenék azokat, akik magyarabb Magyarországot akarnak, ezért szólnak, fõleg, ha tesznek is valamit. Ez egybeesik az elkülönülést kultiváló egyes zsidó szervezetek és vezetõk elképzelésével, miszerint nem a magyarság, hanem a sokszínûség – azaz a megosztottság – jelent biztonságot a zsidóság számára. Szemükben minden nemzeti önvédelem antiszemitizmus, a zsidókat észrevevõ és megnevezõ magyar pedig náci. Szerintük és hazai baloldali-neoliberális támogatóik szerint ez a „szélsõségesség” csak úgy küzdhetõ le, ha az európai civilizációt felváltja egy kevert hitû, kultúrájú, fajú, gyökértelen szürke népség, amelytõl a zsidóságnak nem kell tartania. Féltékenyen dolgoznak is rajta, hogy a hasznos idióták szintjére süllyesszék a magyarokat is. A történelem folyamán a rasszista zsidó álláspontot mindig is jellemezte az igény, hogy minden befogadó országnak a zsidó érdekek szerint kell átalakulnia, akkor is, ha a nemzete sérül vagy belepusztul.
A hazánkban regisztrált kisebbségieknek (érdekes módon a sokasodó zsidó szervezetek ellenére a zsidóságot nem sorolták közéjük, holott éppen õk különülnek el leginkább) és a másságiaknak örülniük kellene, hogy egyenjogúak, az elképzeléseik szerint élhetik az életüket akkor is, ha bizonyos vonatkozásokban óhatatlanul elkülönülnek. Ennek ellenére természetesen megkérdõjelezhetetlen, hogy az állampolgáraink etnikailag nem magyar eredetû része teljes egyenjogúságot élvez (Valljuk ezt annak ellenére, hogy a magyar kisebbségeket egyetlen szomszédos országban sem így kezelik, sõt kifejezetten faji meggondolásokból akadályozzák a létüket), de vitán felül áll, hogy elõjogokat nem követelhetnek. Azt is tudomásul kell venniük, a kormányszerveinknek pedig következetesen, kivételezés nélkül érvényesíteniük kellene, hogy érdekütközés esetén a magyar nemzeti érdek a mérvadó. E tételt alkotmányozási szintre kell emelnünk, mivel jelenleg egyes kisebbségek és másságok tekintetében ez fordítva van.
Mindezek okán mostanában túl sok politikailag korrekt, azaz részrehajló, igazságtalan bírósági ítélet, vagy ítélet enyhítése születik, mintha csak létezne valami elkülönülõ háttérhatalom a magyar jogi karban is. Elismerten hoztak nem egy téves ítéletet. Akad politikailag kifejezetten inkorrekt is, mint a Budaházyé. Azt meg még minõsíteni is nehéz higgadtan, hogy a törvény szerint 3 év jár a zsidóság történelmének egyetlen eseménye, a holokauszt valamely részletének akár indokolt megkérdõjelezéséért, vagy nemzetidegenek által gyûlöletbeszédnek nyilvánított kijelentésért, de csak 1 egy év a magyar nemzeti jelképek gyalázásáért. Sajnos, ma ez a 3:1 javukra arány az uralkodó az élet szinte minden területén, mégis õk a legkövetelõdzõbbek. Klikkek, csoportok, sõt személyek mondvacsinált „joga” akadályozza a közösségi jog érvényesülését. Szégyen a törvényhozókra, akik ezt kialakították, még nagyobb szégyen azokra, akik elnézik, és szégyen valamennyiünk számára, hogy hagyjuk a politikai korrektség intézményesített és törvényesített garázdálkodását. Ugyanakkor részükrõl naponta elhangzik az antiszemitizmus vádja, az izraeli nagykövetek rendszeresen beavatkoznak a belügyeinkbe. Mindez tûrhetetlen, de az illetékeseink tûrik. Ezért fordulhat elõ büntetlenül olyasmi, hogy a tel-avivi magyar nagykövet a hazánkban „egyre fokozódó és elharapódzó antiszemitizmusról” beszél az izraeli hivatalos személyeknek. És még mindig nagykövet; félõ, hogy az is marad.


A magyar kisebbségeket nem pártfogolják

Érthetõ, hogy mind a kormányok, mind a társadalmi erõk szabadulni akarnak az atom-világháborúval fenyegetõ politikai-ideológiai szembenállástól, de ez nem jelenthet korlátlan pragmatizmust, vagy toleranciát. Minél több tagja van az EU-nak és a NATO-nak, esetleg annál inkább lehet érvényesíteni a nemzeti érdekeket és törekvéseket. Éppen ezért rajtunk kívül senki nem adja ingyen a támogatását e szervezetekbe belépéshez. Külpolitikai szempontokból ellenjavallt, mégis folyik a magyar kisebbséggel, de Magyarországgal is nyilvánvalóan barátságtalan, ráadásul ukrán taggal alig rendelkezõ ukrajnai felsõ vezetés melletti feltétel nélküli rendszeres magyar kiállás. Arra a nemzeti érdekek helyett „értékalapú” Martonyi-féle külpolitikára emlékeztet, amely kezdeményezõen, minden feltétel nélkül hivatalos magyar nemzeti érdekké nyilvánította több szomszédos és környékbeli ország EU-, vagy NATO-csatlakozását, de amiért soha semmi ellentételezést nem kértünk, s nem is kaptunk. Minket senki nem támogat feltétel nélkül, sõt egyre több feltételt szabnak. Ennek fényében kérdéses, akár kül-, akár belpolitikai szempontból jó-e az nekünk, ha az ukránok vízummentesen jöhetnek be hozzánk, mikor e lépést még az EU és Oroszország sem szorgalmazza.
Emlékezni kell rá, semmilyen haszonnal nem járt számunkra, hogy Romániát is minden feltétel nélkül hozzásegítettük EU-tagsághoz és más nemzetközi pozíciókhoz. Nem kaptunk cserébe semmit, sõt azzal fenyegetnek bennünket, hogy a Tiszáig tolják ki a határukat! A magyar-román viszonyt sem az rontotta el, hogy 2016. december 1-i ünnepi fogadásaikon – ami nekünk gyásznap – nem jelenhettek meg a magyar diplomaták, ami kapcsán a kisebbségiek-másságiak ismét csak támadták a kormányt. Persze, lehetett volna kisebb csinnadrattával, bejelentés nélkül végezni. Ám ettõl függetlenül csak zavart és kárt okoznak azok, akik az intézkedést, mindentõl elszigetelten vizsgálva, elmarasztalják.
Számon kell tartanunk azt is, hogy az EU vezetõinek egyszer sem jutott eszébe a majd egy évszázada rossz helyzetben lévõ magyar kisebbségek ügye, pedig sokkal inkább korlátozzák õket, mint a migránsokat. Nem érzékelik, hogy egyre szükségesebb a székely autonómia, miközben kezüket-lábukat törik a muszlim migránsokért és a régebben betelepültekért. Pedig az elszakított magyarság nem csökkenõ problémái nagyon is valós és égetõ európai kérdések, amelyeknek még a nyugat-európai országokban is van bizonyos támogatottsága. Mindennek ellenére is akadnak, fõleg ellenzékiek és nemzetidegenek, akik „több Európát” akarnak.


Korunk hõsei a migránsok?

A népvándoroltatásban érintettek, mind az európaiak, mind azok, akik önként, vagy kényszerbõl elhagyják hazájukat, a háttérhatalom, konkrétebben az amerikai-izraeli politika áldozatai. A migránsok többsége azonban nem menekült, hanem gyakorlatilag betolakodó. Politikai menekült alig van közöttük, ilyenrõl nem is hallunk. Kiképzett terrorista annál több. A legtöbb migránsnak már van kisebb-nagyobb hazai, vagy európai priusza. Társadalmi, vallási, szexuális és egyéb nézeteik integrálhatatlanok az európai kultúrába, hiszen erkölcsi köntösbe bújtatott keresztényellenességrõl és fehérember-ellenességrõl van szó, beözönlésük pedig honfoglaló jellegû. Faji háború fenyegetésével kell szembenéznünk, ami egyes afrikai és közel-keleti országokban gyakorlatilag már folyik is.
Kártékony minden más megközelítés és minõsítés, amivel a hívogatóik és simogatóik mentegetik õket. A berlini terrortámadásra például Gyurcsány azonnal kijelentette, hogy nem látnak terroristát minden migránsban. Ez önmagában helyesnek hangzik, csakhogy átgondoltan képmutató, mert egy konkrét véres terrortámadás elítélése helyett az elvont elv hangoztatása éppen a lényegrõl vonja el a figyelmet. Persze nem minden betolakodó terrorista, de politikai naivitás, vagy tudatos félrevezetés ilyen helyzetben ezzel elõhozakodni. Más baloldali és neoliberális ellenzékiek is lényeget megkerülõ módon reagálnak az ismétlõdõ terrorista akciókra. A jelenlegi hazai jobb- és baloldali ellenzék álláspontja gyanúsan közel áll a kisebbségi-mássági törekvésekhez, s a külföldi befolyásolási szándékok elõsegítéséhez. A hazaárulástól sem visszariadó, s a problémáink megoldásáért semmit sem tevõ, de szószátyárkodásban verhetetlen ellenzéki pártocskák és egyes civil szervezetek által teremtett állandósított nyugtalan légkör, csatazaj mögött sajátos célok követése folyik: rombolják, pusztítják mindazt, amit a természet és a társadalom évezredek alatt létrehozott. Napjainkban ez abban csúcsosodott ki, hogy még véletlenül sem nemzeti érzelmû magyar embert jelölnek köztársasági elnöknek sem, hanem olyan személyt, akinek ismert a migráns-simogatókhoz kötõdése. Mindez Brüsszelbõl is eszelõs megerõsítést kap; mostanában Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azt hirdeti, hogy nem a migránsok, hanem Donald Trump, Kína és Oroszország jelenti a veszélyt. Újra is választották annak ellenére, hogy a lengyel kormány megvonta tõle a bizalmát. Avagy éppen ezért?
Ennél már csak Juncker, Merkel és híveik álláspontja erkölcstelenebb, akik a háttérhatalom érdekeit védik, nem elkötelezettek az európai népek, még a saját népeik mellett sem. Merkel eljárása a legbecstelenebb, aki ellátogatott a berlini terrorista akció helyszínére és részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, azaz úgy tett mintha nem az általa folyamatosan hívott betolakodók rémtetteirõl lenne szó, holott a terrorista akcióknak távirányított zombi minõségében éppen õ az egyik fõ okozója. Politikája következtében Németország ma már a zsidók mellett a muszlimok kedvenc országa is lett, s a németek immár abban a kegyben részesülnek, hogy hamarosan két filoszemita közül választhatnak kancellárt: Merkel, vagy Schulz. A maga nemében ez történelmi eredmény, csak éppen ugyanolyan rossz útra tereli õket, mint a fasizmus. A nemzetrontó törekvések keretében a Merkel által vezetett "kereszténydemokrata" CDU-ban Midu (Muslime in der Union) néven még muszlim csoportosulás is alakult. Sajtóhírek szerint az alakuló ülésén az „Allah akbar” felkiáltás is elhangzott.
A terroristák, a hangoztatott ideológiájukkal összhangban, a gyakorlatban éppen azzal mutatják ki valódi európaellenes, keresztényellenes és fehér ember elleni szándékaikat, hogy még az õket hívó és kifejezetten szeretettel fogadó országok népe ellen is véres terrortámadásokat követnek el. Ahogy egyébként, a történelem tanulsága szerint, az agresszorokhoz hasonlóan, a betelepülõk és a betolakodók is elsõként mindig a szálláscsinálóikkal végeznek. A legfelsõbb német politikusok – akik láthatólag arra büszkék, hogy immár semmire nem büszkék, s lassan már azt sem tudják, hogy fiúk-e, vagy lányok – és a hírközlõ eszközeik jó része joggal tarthatnak ettõl, hiszen gyakorlatilag azonosultak a politikai korrektség követelményeivel és igyekeznek meggyõzni a német, sõt az európai társadalmakat annak üdvözítõ mivoltáról. Mi több, iparkodnak takargatni és eltussolni mind migránsok, mind a kisebbségek és másságok által elkövetett bûncselekményeket. Szerencsére nem feltételezhetõ, hogy ez kitörlõdik a német nemzet tudatából, de átmenetileg olyan súlyos következményekkel is jár, hogy ma már a németek menekülnek Németországból és felmerül az erkölcsi-politikai társadalmi felbomlás veszélye.
Nem sorolható kifejezetten a politikai korrektség körébe, de ugyanolyan megtévesztõ és félrevezetõ, hogy mostanában még a nemzeti érzelmû politikai erõk is szinte egyedül a kisebbségek és a másságok bálványának hitt Soros Györgyöt látják az Európa számára gyászos fejlemények mögött. Nem vitás, hogy fõszereplõként ott áll, de egyedül neki sem annyi pénze, sem akkora hatalma nem lenne, hogy mindazt megtegye, ami a népvándoroltatás és a sajátos igényeket általános emberi jogoknak beállító civil szervezetek lázítása kapcsán zajlik. Õ is csak az igazi tettesek, a szabadkõmûves-zsidó pénzügyi háttérhatalom ügyeletes faltörõ kosa. Talán éppen az a fõ feladata és szerepe, hogy elvonja a világ figyelmét errõl a háttérhatalomról.
Magyarország a világ elõtt bebizonyította, hogy a migráns beözönlés csak akkor állítható meg, ha a nemzetállamok megvédik a határaikat, hiszen az EU tagállamok (elsõsorban Görögország, Olaszország és maga Németország) egyszerûen nem teljesítik szerzõdéses kötelezettségeiket a schengeni határ védelmére. Enélkül Európa átjáróház mindenkinek, a terroristáknak is. Annak fényében, hogy a már itt lévõ migránsokkal pedig se a franciák, se a németek nem tudnak mit kezdeni, mégis folytatják a fogadásukat, nyugodtan állítható, hogy a jelenlegi vezetõik továbbra sem akarnak foganatosítani intézkedéseket országaik és Európa idegen megszállása ellen. Egyesek még azt is el akarják hitetni velünk, hogy a migránsokat keblükre ölelõ országok nincsenek döntési helyzetben, mivel úgy érzik, jóvátételt kell fizetniük a gyarmatosításért. Ám ki hiszi el, hogy az annak idején véres kegyetlenséggel végrehajtott és jelenleg más módszerekkel, de ugyanolyan kegyetlenséggel folytatott újragyarmatosításért hirtelen lelkiismeret-furdalás kerítette õket hatalmába. Jogos lenne, hogy fizessenek, de hagyják ki belõle a közép-európai országokat, amelyeknek sohasem volt gyarmatuk, de még hasonló gondolatuk sem, sõt maguk is a kizsákmányoltjaik közé tartoztak és tartoznak ma is, az EU ellenére is.
Az EU és sok nyugat-európai politikus a tolerancia jegyében naponta próbál lenyomni a torkunkon hajmeresztõ „újításokat”, de ideje megálljt parancsolni a hagyományainkat és a természet rendjét romboló hangoskodásnak. A szellemi-lelki gyarmatosítást támogató kisebbségi és mássági vezetõk pedig e politikusok párbajsegédjei. Együtt hihetetlenül nagy károkat okoznak a nemzeteinknek. Érthetetlen, hogy miért tûrjük a rendre illetéktelennek bizonyuló illetékes szervek és politikusok garázdálkodását, ahelyett, hogy összefognánk és véget vetnénk az összeeszkábált korcs szellemi-lelki és politikai rémuralomnak.
De megközelítendõ e kérdés más oldalról is. Bizonyos személyek, idõnként még egyes hatóságok részérõl is feltûnõ túlérzékenység és megalapozatlan jogi-közigazgatási erõszakos eljárási készség mutatkozik minden olyan személy, szervezet, vagy kezdeményezés ellen, amelyben a magyar szó szerepel. A magyar szót – értve alatta a nemzeti érdekeink megfogalmazását, védelmét és érvényesítését – azonban egyetlen választott, vagy kinevezett személy, illetve szervezet sem sajátíthatja ki, fõleg nem büntethet másokat azok képviseletének a szándékáért. Ellenkezõleg, védelmezni és egyetlen hatalmas folyamba kell csatornázni a magyarság kifejezõdési formáit és törekvéseit.


Ellenszél: Putyin, Orbán, Trump

Kezdettõl fogva volt ellenszél, sokféle, s mára szerencsére felerõsödõben van. Gyorsan világossá vált ugyanis, hogy a politikai korrektség a szabadkõmûves-zsidó pénzügyi elit, a háttérhatalom fegyvere, s az érintett országokban megindult a harc a nyomulása ellen. Számos országban, köztük olyan nagyhatalmakban, mint Oroszország és Kína, teret sem engedtek neki. Az ellenszél egyik jele volt az összeesküvés elméletek megjelenése. Az ellenük indított megveszekedett támadások pedig azt jelezték, hogy jó irányba fúj. Az összeesküvés elméletek (konteo, azaz konspirációs teóriák) ugyanis leleplezték, hogy a világunkban zajló események célja más, mint ahogy a politika és a hírközlõ eszközök be próbálják állítani. A háttérhatalmi, valamint kisebbségi-mássági erõk ezért emlegetik gúnyosan és próbálják alaptalannak beállítani az összeesküvés elméleteket. Az elméletek azonban mindig jelenségek, események, folyamatok kapcsán és csak akkor keletkeznek, ha ezek és a hivatalos magyarázatuk között jelentõs a különbség, viszonyuk ellentmondásos, vagy nincs is magyarázat. Tehát az alapvetõ ok mindig maga az esemény. Nem születik összeesküvés elmélet összeesküvés ténye, legalábbis alapos gyanúja nélkül. Az Oroszország és Magyarország ellen állandósult támadások, a Trump elleni fenyegetések, az intézkedéseivel szembeni ellenállás, az európai nemzetállamok elleni migráns betolakodás brüsszeli segítése egyaránt a szervezettség jeleit mutatják, arra engednek következtetni, hogy a háttérhatalmi összeesküvésnek még olyan részletei vannak, amelyek világraszóló meglepetést okoznak, amikor kiderülnek
Az ellenszél eseményei közül, a sokasodó spontán egyéni és tömegmegmozdulások mellett, említésre méltó, hogy 2014 júniusában, a nyilvánosság teljes kizárásával, Bécsben létrejött egy Ellen-Bilderberg elnevezésû nemzetközi szervezet. (A Bilderberg-csoport a világ legbefolyásosabb bankárait, üzletembereit, politikusait tömöríti, akik 1954 óta minden évben összegyûlnek a szabadkõmûves-zsidó pénzügyi háttérhatalom irányvonalának meghatározására). Kezdeményezõje Konsztantyin Malofejev orosz iparmágnás. Részt vesz benne a francia Marion-Maréchal Le Pen (Jean-Marie Le Pen unokája), Heinz Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt elnöke, Volen Sziderov, a bolgár idegenellenes Attaka-párt alapító elnöke, a melegházasság ellen lobbizó Családok Világkongresszusa (WCF), a horvát jobboldal több képviselõje és más nemzetközi közéleti szereplõk. Az Ellen-Bilderberg kifejezetten Brüsszel ellen és a nemzeti államok mellett politizál. Putyin levelet intézett a konferenciájukhoz. (Magyar politikus részvételérõl nincs hír, de a moszkvai elõkészítõ értekezletükön megfigyelõi minõségben részt vett Prõhle Gergely államtitkár-helyettes. – Internetes források szerint a néppártosodása elõtt némi kapcsolat volt a Jobbikkal is). A szervezet támogatja Oroszország politikáját, ellenzi a migrációt, az állami terrorizmust, fellépést tervez a szabadkõmûves-zsidó pénzügyi háttérhatalom ellen. Malofejev célja összehozni az európai és az orosz jobboldali értelmiséget, arisztokráciát és üzletembereket, hogy „közös keresztény válaszok szülessenek Európa kapcsán”. A szépen hangzó általános cél konkrétan azt jelenti, hogy Malofejev és a Szent Balázs Alapítványa „a meleg lobby” ellen harcol, mert szerinte ma ez jelenti a legnagyobb veszélyt az európai keresztény kultúrára. Mindez jól hangzik, de bizonyos ellentmondásosságra utal, hogy az 1815-ös Szent Szövetséget tekintik példaképnek. Törekvéseik nagy része helyesnek és támogatandónak tûnik, de értékelésükkel célszerû kivárni.
Ennél sokkal fontosabb jelenség, a Visegrádi Négyek egységes, az EU jelenlegi vezetésétõl markánsan elkülönülõ álláspontja és az érezhetõen növekvõ szerepe a migráció kérdésében is, valamint az, amit néhány hírközlõ eszköz elhamarkodottan, vagy célzatosan „Putyin-Orbán-Trump tengelynek” nevez. Ilyen tengely, természetesen, nem létezik, de bizonyos kérdések hasonló kezelése megfigyelhetõ, ami mindenképpen üdvözlendõ.
Közülük Trump szerepeltetése igényel némi magyarázatot. Az USA-ban súlyos társadalmi problémává vált a fizikai munkás fehér férfiak elégedetlensége helyzetük folyamatos romlása miatt, lévén, hogy a tõke gátlástalan profithajhászása érdekében a könnyebben kizsákmányolható feketék, a latin-amerikaiak és a nõk „pozitív diszkriminációját” részesítette elõnyben. Õk lettek Trump támogatói szemben Hilary Clinton „píszí” taposómalmaival. A fehér amerikai polgár, ha a külpolitikára is odafigyelt, érdekes fejleményekkel szembesülhetett. Az USA az iraki kormányt támogatta az Iszlám Állam elleni harcban, holott az Iszlám Állam éppen az USA és Izrael segítségével jött létre, csak úgy tettek, mintha szemben állnának vele, bár az a Szaúd-Arábia, amelyet viszont szerettek, az USA-tól kapott fegyverekkel támogatta az Iszlám Államot. Asszad szíriai elnököt sem szerették, támogatták az ellene harcolókat, kivéve az Iszlám Államot, amely pedig tényleg harcolt Asszad ellen. Iránt sem szerették, habár Irán támogatta az iraki kormányt az Iszlám Állam elleni harcban. Mintha Obama és Clintonné azt akarta volna elérni, hogy az ellenségeik vereséget szenvedjenek, de úgy, hogy ne ha az ellenük harcoló ellenségeik gyõzzenek, akiket õk még kevésbé szeretnek. De Szaddam Huszein és Oszama bin Laden is szövetségesük volt, mégis halálos ellenséggé váltak és ki is végeztették õket. Az amerikai polgár tehát képtelen volt eligazodni, s úgy látja, veszélyes az USA barátjának lenni. Fõleg ha még eszébe jut, mindez azzal kezdõdött, hogy megszálltak két országot is, hogy kiûzzék onnan a terroristákat, akik nem is voltak ott, amíg õk oda nem mentek azzal az ürüggyel, hogy kiûzzék õket. Obama – akinek a teljes anyakönyvi nevébõl mind önmaga, mind hívei mindig kihagyják a leglényegesebbet, a Husseint – hét országot bombázott (Afganisztán, Irak, Líbia, Pakisztán, Szomália, Szíria, Jemen), Izraellel együtt támogatta az „arab” tavaszt és az Iszlám Állam létrehozását, azaz tömeggyilkos, ám a „píszí” értelmében mégis Nobel-békedíjat érdemelt. Mivel mindezen józan ésszel képtelen eligazodni, az amerikai polgár azon töpreng, tényleg amerikai gondolkodásmódról és érdekekrõl van-e szó.
Távolról mindez rémesen hasonlít a hazai baloldali-neoliberális pártocskák „egységére”, amelyben nekünk kellene eligazodnunk. Már ha fontosnak tartanánk. Az egyik kész mindenkivel együttmûködni, csak az a kis párt és XY ne legyen közöttük; a másik is kész az egységre, csak az a harmadik és NN ne legyen benne; ez utóbbi is kész egységre lépni, de XY nélkül nem; a negyedik is az egység híve, de kizárná belõle azokat, akik másokkal nem értenek egyet, és így tovább. Vívják a maguk szûk érdekvédelmi, erõs kisebbségi-mássági jeleket viselõ harcukat, a nemzetrõl pedig teljesen elfeledkeznek. És ebben ugyanúgy õszinték, mint az amerikai megfelelõik; még a szóhasználatukban is kerülik a nemzet szót.
Az amerikai polgárra visszatérve, a konkrétumukat újból áttekintve, rá is jön: izraeli, pontosabban szabadkõmûves-zsidó háttérhatalom érdekei irányították az elõzõ amerikai kormányokat, amirõl egyre többet hall, s meg is dicséri önmagát, hogy nem érti a politikájukat, sõt nem is akar vele egyetérteni. Inkább Trumpra szavaz hát, mert logikusabb dolgokat hall tõle: „Három kézkezetmos-zombizóna van, amit amerikai politikusok jobban szeretnek békén hagyni: a közjóléti kiadások, a Wall Street és a Pentagon. A közjólétisektõl jönnek a szavazatok, a Wall Streettõl a semmibõl teremtett pénz, a Pentagonból pedig a csinált ellenségek és a biztonság látszata.” De még az is tetszik neki, hogy Trump kijelenti: "Én továbbra is kiszámíthatatlan akarok maradni", mert õ ebben éppen a „píszível” szembeni kiszámíthatóságot tapintja ki, és ezt tartja az új elnök erõsségének. Azt is kiérzi az új elnökbõl, hogy megakadályozza az USA széthullását, mely folyamat a kisebbségi-mássági elnökségek alatt meg is indult, amire nemcsak orosz, hanem amerikai és más tudományos elemzések is figyelmeztettek.
A hazai hírközlõ eszközök többsége vak gyûlölettel viseltetik Putyinnal, Orbánnal és Trumppal szemben. Nyíltan „tematizálják” eltávolításukat, de még esetleges meggyilkolásukat is, ami mutatja, hogy a háttérhatalom mi mindenre képes. Tény, hogy Trump nem politikusi nevelést kapott, de lehet, éppen ezért válhat államférfivá, ahogy a kezdeti lépései sejtetik, bár a végleges értékeléssel esetében is célszerûbb kivárni. Trump az ellenfelei legártatlanabb megfogalmazása szerint megosztó ember. Ezt az értékelést óvatlanul egyes jobboldali gondolkodók is elfogadják. Pedig ez logikai bukfenc: ugyanis láthattuk, a „píszí” az eleve megosztó, s annak védelmében most Trumpot, Putyint és Orbánt próbálják elõttünk megosztóként feltüntetni.


Van-e teendõnk?

Mindenekelõtt tudatosodjon bennünk, hogy az egyre sokasodó kisebbség és másság „teremtésének” és kivételezett helyzetbe juttatásának politikája kártékony és baljóslatú, talán egyenesen végzetes stratégiai célokat követ. A pénzügyi szabadkõmûves-zsidó háttérhatalom ezúton akarja „megoldani” az általa másképpen megoldhatatlannak látott problémákat: a túlnépesedés eltúlzott és a tõke érdekei szerinti kezelését, valamint a nemzeti államok megszüntetését, pontosabban a többségi nemzeti egység megteremtésének megakadályozását az egyes országokban. E céljai elérésére kialakított ideológiai, szexuális, vallási, faji és politikai terror már-már polgárháborúval fenyegeti Európát, de lehet, hogy a világunkat is. A migránsok nem is titkolják, nemcsak azért jönnek – a háttérhatalom nemcsak azért küldi õket – hogy jobban éljenek, hanem hogy megteremtsék a saját, elõbb párhuzamos, majd uralkodó társadalmi rendszerüket, megsemmisítsék a kereszténységet és a fehér fajt. Bûn lenne elfelejtenünk, hogy ez parancsként a zsidó és a muszlim szentírásokban egyaránt szerepel; ha most szemben is állnak egymással, e kérdésben szövetségesek velünk szemben. (Sem az iszlám, sem a zsidó elit nem emelte fel a szavát sem az Európában elkövetett iszlám terrorista akciókkal, sem a világban beindult véres keresztényellenes üldözéssel szemben). Saját belsõ bitangjainkkal közösen e három erõ akarja felõrölni a magyar Magyarországot is. Ezért kell mindenképpen és haladéktalanul megállítani, sõt visszafordítani e folyamatot. Mivel az életünkrõl van szó, azt is mondhatnánk, hogy a rendelkezésünkre álló bármi módon és áron. Különben Magyarország, de Európa is elvész. Hatalmas harc bontakozott ki a „píszí” hívei és ellenzõi között minden nemzetközi fórumon; ha akarnánk, akkor sem maradhatnánk ki. Ám átéltük mi már a forradalom exportját, a demokrácia exportját, és át kell élnünk a már régebben betelepültek segítségét élvezõ másvallású népesség exportját is.
Mi magyarok régóta e politikai-gazdasági, vallási és természetellenes célokat követõ pszichológiai-mentális hadviselésének célpontjai vagyunk, amely olyan erõvel és kifinomultsággal folyik, hogy nem eléggé érzékeljük, de eljött az ideje, hogy felfogjuk végre és léphessünk is. Kigyomlálják, sõt gondolatbûnné nyilvánítják a hagyományos józan ész szerinti gondolkodást, s kiirtanak az általuk teremtetett mesterséges helyzet elleni minden ellenállást, lázadást, sõt a másféle gondolatokat is elkezdték gyilkolni. Eljutottak a szellemi terrorig, sõt kierõszakolták annak a büntetését, amit õk gyûlöletbeszédnek nyilvánítanak. Még azt is elérték, hogy a magyar közéletet mindig jellemzõ vicceket is politikailag inkorrekten tiltják, sõt büntetik. Orbán Viktor a legkedveltebb céltáblájuk, de célpontjuk minden nemzeti érzelmû és természetes hajlamú magyar, fõleg az értelmiségiek. Itt van tehát az ideje, hogy a leghangosabban felemeljük végre tiltakozó szavunkat, és tegyünk is nemzetünk érdekében. Ne maradjunk le a történelemrõl, lássuk elõre, hogy néhány év múlva csak annyit tehetünk (sokadszorra történelmünkben), hogy ostorozzuk magunkat a hajdani tétlenségünkért. Kerüljük el, éljünk a világban körvonalazódó kedvezõ lehetõségekkel.
Természetesen, ne a mások iránti tiszteletünk és az idegenek iránti figyelmességünk felszámolása kerüljön sem az állampolgári, sem a kormányzati törekvéseink központjába, hanem megkérdõjelezhetetlenül a magyar nemzeti érzésünk és érdekeink, s akkor eleve a helyére kerül minden. Már azzal is ebbe az irányba mozdulunk ki, ha a maga módján és a maga helyén mindenki a természetes emberi és a magyar nemzeti törekvések mellett áll ki. Szavakban is, tettekben is és megingathatatlanul. Ne becsülje le senki a saját lehetõségeit. Érjük el, hogy ne azok írják a történelmünket, akiknek pénzük van minden mesterkedésre, vagy akiknek a magyar állampolgárság csak álcázás, hanem, akik félreérthetetlenül bizonyítják, hogy nemzetünk javát akarják. Ellenfeleink folyamatosan nemzetellenes éllel követnek el agressziót az értelemtõl és az érzelemtõl kezdve az egészségen és a közügyeken át az anyanyelvig szinte minden ellen, ami a természetes hajlamú és nemzeti érzelmû emberek sajátja. Tiltják a bírálatot, a szabad vélemény-nyilvánítást, s meg szeretnének fosztani bennünket a védekezés jogától. Gúnyolják, kinevettetik, ellenzik és akadályozzák a kormánynak az ügyeskedéseik ellen foganatosított intézkedéseit. Orbán-Putyin-Trump szövetségen köszörülik a nyelvüket. Harsogják, ugyan mit tud tenni Orbán Viktor, s olyan kis ország, mint mi. Emlékezzünk azonban Szentgyörgyi Albert meglátására, hogy „Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlõdéséhez, függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.” S mi jelenleg példamutatóan járulunk hozzá Európa és a kereszténység védelméhez, ezzel mindannyiunk jobb jövõjéhez. Ezért járjunk csak hazánkban és a világban nyitott szemmel, tudatosan, büszkén és bizakodva. Romboló idegen téveszméktõl ne sajnáljuk a keresetlen szavakat. Azokat támogassuk szavunkkal, szavazatunkkal és tettünkkel, akik nemzeti elkötelezettségérõl meggyõzõdtünk. Ma még félelembõl, politikai meggondolásból sokan nem mutatják igazi önmagukat, de ha pozícióba juttatjuk õket, többen és erõsebbek leszünk. Önmagától semmi sem fog menni, csak ha cselekszünk, feledve minden bizonytalanságot, kishitûséget, amivel a szabadkõmûves háttérhatalom a kisebbségek és a másságok segítségével be akar oltani bennünket.
A kisebbségiek pedig õrizzék meg a kultúrájukat, legyenek méltó állampolgárok; a másságiak éljék a maguk életét csendben és rendben, ahogy régen tették, s ha akarják és lehetséges, gyógyíttassák a betegségüket. Mindehhez az összes támogatást megkapják azzal, hogy éppen a nemzeti összefogásunk eszméje szünteti meg a politikai, faji és más elõítéleteket.
Mindannyian legyünk tisztában vele, hogy mit hoz a jövõ, az nem magától az elõreláthatatlan jövõtõl függ, hanem tõlünk, valamennyi-ünktõl; ennek tudatában cselekedjen és járjon el mindenkinek a maga helyén és környezetében. Segítsünk kialakítani a kormány által politikai célként meghirdetett új nemzetpolitikát, s ne engedjünk a nemzeti önrendelkezésbõl. A tudományos, szakmai és politikai gyakorlat ismeretében a jövõ sejtése felelõsséget ró tehát, mindenkire, különösen az írástudókra. Egyénileg nem vagyunk döntéshelyzetben, szavunkat azonban fölemelhetjük, s a szûkebb környezetünkben intézkedhetünk is. Tartsunk rá megfellebbezhetetlen jogot, hogy õszintén kifejezhessük érzelmeinket, méltósággal ítélhessünk, kimondhassunk, amit látunk, minõsíthessük, amit hallunk, s mindenekelõtt követeljük meg, hogy a mi szavaink és tetteink legyenek az iránymutatóak mind a politikában, mind a társadalmi életben. S ha erre tudatosan törekszünk, döntéshelyzetbe kerülhetünk, elõsegíthetjük a kormány helyes törekvéseinek hatékonyabb megvalósítását. Legyen közös gondunk, hogy ne a természetes nemzeti társadalom sajátjának számító „anya” szó, hanem a kisebbségek és másságok rémuralma kerüljön minél elõbb a történelem süllyesztõjébe.
- - -
* A szerzõ nyugalmazott nagykövet, közíró.
- - -
(Megjelent a Kapu 2017/3 számában.)

Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 0.40 másodperc
112,733 egyedi látogató