Amikor egy bank, vagy a kölcsönzésre jogot kapott pénzügyi szolgáltató - sok kölcsönt nem is bank adott - svájci frank kölcsönadására leszerzõdött, akkor a mérlege eszköz oldalán létrejött a svájci frank követelés.
Az irányadó szabályok szerint a másik, a forrás oldalon is meg kell jelenjen ugyanennyi svájci frank az nap, más nap, hogy ne legyen árfolyamkockázatnak hatása a pénzintézet mérlegére.
Hogyan jelenik meg svájci frank a források között?
Úgy, hogy a pénzintézet köt egy csereügyletet - ez a swap: vesz svájci frankot valakitõl úgy, hogy ugyanabban a szerzõdésben vissza is adja másnap, következõ héten, tehát a közeli jövõben.
Ekkor két ügylet van együtt:
- egy deviza vétel és egy deviza eladás. A vétel azonnal történik, így a vett svájci frank bekerül a mérleg forrás oldalára, mert megvette;
- van egy másik ügylet, ami jövõbeli, úgy mondják határidõs, amikor visszaveszi a svájci frankot, de ez un. mérlegen kívüli nyilvántartásba kerül, mert nem realizálódott, csak tervbe van véve.
Tehát a csere, a swap egyik lába azonnali ügylet és mérlegbe kerül forrás oldalon, éppen annyi, amennyi a mérelgben megjelent svájci frank eszköz oldalon. Így le van fedezve az árfolyamkockázat, mert ha drágul, ha olcsóbb lesz egyik a másikhoz képest, a mérleg nem változik.
És most jön a trükk: a mérlegen kívüli eseményt mérlegbe kell venni, mikor eljön az ideje. Ekkor lejár a csere és újabb cserére szerzõdnek. Tehát forrásoldali swap sorozattal fedezik a devizakitettséget eszköz oldalon, akár naponta.

Ám, ki ad el svájci frankot ilyen nagy mennyiségben? Aki elad forintért, annak az eszköz oldalán lesz kiegyenlíteni valója. Ezért azt tették, hogy nem is svájci frankot, hanem eurót cseréltek swap formájában, abból volt a piacon, és az euróhoz volt kötve a svájci frank a kölcsönök kiadása idejében. A kis különbséget, ha akarták lefedhették egy euró-svájci frank swappal is.
Ha nem volt partner, az MNB mindig rendelkezésre állt.
Amikor a forintosítás felmerült, a bankok eszköz oldaláról kikerült a CHF, de így kikerült forrás oldalról is.
Az MNB külön swap programmal állt rendelkezésükre a pénzintézeteknek.

Tudni kell, hogy a swap elszámolása swap-pontokban történik, mert a két deviza kamatkülönbségét számolják el és ez rövid idõre tekintettel igen kicsi szám, tehát nem használnak század, ezred számokat, hanem pontokban mértek. Így az MNB 2-5 swap pontért cserélt az azonnali és a határidõs közötti idõintervallumtól függõen.

Lényegében tehát a szabad devizaforgalomban képzetes devizákat cseréltek, nem kellett hozzá effektív svájci frank. Ugyan voltak külföldi tõkével alapított kölcsönzõk, pl. Aegon, mely kintrõl kapta a forrást - talán euróban, azt swappolta svájci frankra, még sokkal olcsóbban, mintha forintért tette volna.

Amit nem lehet eleget hangsúlyozni:

1. Azok a pénzintézetek, melyek kötelezõ szabályként tudták, hogy napokra sem tehetik ki magukat az árfolyamváltozásnak, õk kitették ügyfeleiket 20-30 éves árfolyamváltozásnak, ami szakmai okból kifejezett pusztítás.
Miért? Mert tudták a trendet, ezen nem veszthetnek, a forint évi 8%-kal gyengült az elõzõ húsz évben, semmi sem indokolja, hogy ez ne folytatódjon. A forint csak a kölcsönök kihelyezése alatt erõsödött, hogy megtévessze az ügyfeleket.
2. A swap ára a két deviza kamat különbözete és egy csekély díj. Tehát nincs kamatelõny, mint amit hirdettek és amit a Kúriával elhitettek. A deviza árfolyamvesztése kamatra számítható át - ezt teszi a swap is – tehát az idegen pénz kölcsönadásánál két kamattal kell számolni: az árfolyamváltozás átszámításából eredõ kamattal és az ügyletikamattal. Ha e két kamatot összeadjuk, akkor a forintkamatot kapjuk - jó közelítéssel. Ezt minden bank tudta, hiszen ez a swap elszámolás lényege.

A banki mérleg kiegyensúlyozásának módja egyuttal azt bizonyítja, hogy nincs kamatelõnye a devizának!
Kúria megette azt a bankári hazugságot, amivel az ügyfeleket is becsapták, miszerint létezik kamatelõny a devizánál.
Az árfolyamváltozás kamatra számítható át - és át is számítják a swap esetében, de ez rövidtáv. Az adósoknál hosszútávra nem számolták át - és ezzel becsapták õket.
Most pedig a magyar bírói kart csapták be - nehogy kiderüljön a csalás.

A Magyar Állam Európa csatlakozó perifériájának egyik állama volt. Mindegyikben elindították ezt a felértékelõdõ idegen pénzben számított kölcsönzést, amit Dél-Amerikában, Ausztráliában és bár más eszközökkel, de hasonló céllal az USA-ban is eljátszottak. (Ott kezdeti elõnyökkel és a fizetõképesség vizsgálatának elhagyásával).
Csakhogy, a csehek önérdekérvényesítése a magyar elõtt jár fényévekkel, õk nem engedték, nem is történt náluk kölcsönzés devizában. A szlovákok csak szerényen engedték euróban és be is vezették az eurót, így õket sem sújtotta.
A románok töredéknyi mértékben engedték, fõként euróban és a sok külföldön dolgozó román tudta úgy-ahogy teljesíteni, bár õket is megszorongatták.

Mi magyarok a leginkább befekvõ fajták vagyunk. Az izolált nyelvünkkel nem értjük meg a világ csibészségeit, azokat rajtunk könnyû elkövetni.
Politikusaink pedig nem nezeti elkötelezettek, õket a külsõ megfeleési kényszer mozgatja és mozgatta a keleti irányítás alatt is.

A devizában kölcsönzés már a '90-es években is elég gyakori volt a vállalati körben, mert akkor a forint elinflálása alatt a bankok nem akartak veszteni.
Majd az ezredforduló után, 2001-tõl szabad a pénzváltás, ekkor a FIDESZ készült fel elõzetes szabályokkal a hamarosan érkezõ devizahitelezésre.
Az idõtájt a lakásépítéshez jó állami támogatás járult a nagy forintkamat fenntartására, azaz

a a bankok a költségvetést fejték.
Azonban az európai csatlakozás után csak idõlegesen volt megengedett az állami támogatás, így a kamttámogatást ki kellett vezetni, de a banki érdek volt a nagy kamatláb fenntartása.
Nem, a kölcsönzés miatt volt olyan óriási a kamatláb, hanem az átváltott devizával spekulációs okból, tehát így lehetett fejni az országot, és fékezni a fejlõdését.
Ebben a környezetben vezették be a svájci frank kölcsönzést, az összes csatlakozó országban, de nálunk erõs politikai támogatással, beleértve a hamis tájékoztatást, azaz az emberek becsapását.
Kérem, vegye figyelembe, hogy a mi monetáris rendszerünk csak egy rész a BIS által csendben irányított nagy egésznek.
Mi a forintot a '90-es években elinfláltuk, kiszorítottuk, idegen pénz jött helyébe - természetesen forintra váltva - azzal, hogy az MNB nem hitelezett, a betelepült idegen bankok eszköze pedig idegen eszköz volt.

Az un. devizahitelezés a monetáris rendszer része volt, a BIS pontosan tudta, mi történik itt. Mibõl látható ez?
Abból, hogy nincs egyetlen dollár alapú kölcsön sem. Ez nem véletlen, hiszen a világ pénzforgalmának 70%-a dollárban zajlik. Mégis, az 1,2 millió szerzõdés között még véletlenül sincs dollár alapú.
Miért? Mert az USA-ban a subprime kölcsönzéssel a dollár várható gyengülésére készültek fel, a bankok bajbakerülésére.
A cél az volt, hogy az USA és az európai államok megsegítsék õket, azaz az államok eladósodjanak és a bankrendszer befolyása növekedjen. Ugyanis az államok nem a bankok részvényeit vették át mentés címén, hanem a bankkal szemben vállaltak magukra kötelezettséget. Itt Európába 5086 milliárd euró ilyen kötelezettség vállalás történt, ez több, mint az unió összes jelzáloghitele, minden egyes uniós polgárra 3 millió forint új adósságot tettek, de ezt az adósságot nem vonják össze a költségvetések adósságaival, külön kezelik nagy csöndben, az emberek nem is tudják, hogy a GDP 60%-os eladósodási határát akár többszörösen meghaladó adósságaik vannak az államaiknak.

Mi nem az államot, hanem a lakosságot adósítottuk el a devizahitelezés programjával. A 2007-2008-as válság érkezése már 2005-ben jól látható volt, számos szakcikk foglalkozott vele, mégis a menekülõ devizában generáltuk az adósságot.
Ez épp olyan, mint amikor Fekete János az államot adósította el a felértékelõdõ pénzekben és a tartalékainkat a leértékelõdõben tartotta - hogy minél gyorsabban elérjük a hitelezõk rosszallását, akik
kérik a nemzeti vagyont az adósság fejében.

Mi a válság egyértelmû jelenlétekor kezdtük igazán felpörgetni a menekülõ devizában, a svájci frankban kölcsönzést 2007 és 2008-ban, sõt 2008. szeptember közepe után is még nagy ütemben az év végéig.
A Bankszövetség elõzõ fõtitkára kotyogta el valahol - írásban, hogy 2008. szeptember 15-e elõtt tilos volt a válság szó használata a pénzügyben. Utána pedig épp ellenkezõen, az SZDSZ még a sajtóértekezlete hátfalát is a válság szóval tapétázta ki.
Szóval, ne gondoljuk, hogy itt a banki nyerészkedés volt a fõ hajtóerõ. Egy központilag irányított elszegényítésnek vagyunk alanyai.
Ezért vállalata Orbán VIktor miniszterelnök az EBRD-vel kötött egyetértési megállapodásban, hogy nem raknak több terhet a bankokra, ill fokozatosa leveszik azt - és a lakosságon hagyják ezt az irányított elszegényítést.
Az EBRD idõrõ-idõre jön és ellenõrzi, jól viselkedtünk-e?

Miért? Erre több spekulatív válasz lehetséges. Az egyik az, hogy innen kihajtsák az embereket, mint olcsó munkaerõt a centrumországokba és a felszabaduló lakótérbe érkezzenek a betelepülõk.
Lehet más válasz is, de ez már nem pénzügyi tényekkel igazolható, ez mások megfontolását kívánja.


Üdv.,
Varga István