A szerzõ nyugalmazott nagykövet, közíró.
Ezért eleve álszenteskedés megbotránkozni bármely elnevezésen, érinthetetlenné tenni bárkit, viszont a hozzájuk kapcsolódó tényeken és tetteken annál inkább lehet és kell vitatkozni. Ráadásul maguk az említettek is, hol hivalkodóan, hol harciasan, de jogosan, sõt egyre büszkébben annak, vagy ahhoz közelállónak vallják magukat, ahogy nevezzük õket. Méghozzá, ugyanezzel érvelve, elõjogokat követelnek és szereznek, sõt intézményesített szellemi-politikai, vallási, szexuális, faji terrorjukkal egyre számottevõbb jogtalan anyagi, megnyilvánulási és egyéb elõnyhöz jutnak a többségi társadalommal szemben. Gyakorlatilag a saját fenekedõ, acsarkodó, szekírozó és követelõdzõ szellemiségükben rátelepszenek a közállapotra, a közhangulatra, sõt egyre érezhetõbben ezzel fenyegetik a közhatalmat is. Kikövetelik, hogy az önmagában érdem nélküli mivoltuk jogcímén elnézõen kezeljük társadalomellenes eljárásaikat, mindenkivel és mindennel szemben védelmezzük õket, önbecsülés helyett õket becsüljük, egyszóval folyamatos pozitív diszkriminációt várnak el. Túl azon, hogy eredendõen mindenféle, az esetleg néha indokoltnak tûnõ pozitív diszkrimináció is eleve megbélyegzi a benne részesülõket, sérti az emberi egyenlõség elvét, s nem összeegyeztethetõ a törvény elõtti egyenlõséggel sem, „az egyenlõbbek” egyre nyíltabban és agresszívabban leminõsítenek, lenéznek bennünket, gúnyolódnak rajtunk. Nemcsak nem hajlandók semmiféle toleranciára, hanem idegen önazonosságot iparkodnak belénk plántálni, gátlástalan és visszataszító eljárásaikkal, kihívó és ízléstelen vonulásaikkal, mértéktelenségükkel és mohóságukkal, visszaéléseikkel, romlott életvitelükkel, nem is titkolt magyarellenességükkel provokálnak bennünket.