David Duke elõadása Szegeden
Mottó: "Mindegyik nemzet kölcsönösen utálja egymást, de mindegyik utálja a zsidót." (Mark Twain)
Ernst Zündel, David Irving és David Duke a világon talán legismertebb három olyan személyiség, akiket a zsidók fõ-fõ ellenségüknek tartanak, s minden alantas eszközüket bevetve próbálják õket elhallgattatni, vagy legalábbis meghátrálásra késztetni. Eddig szerencsére nem sok eredménnyel. Pedig az üldöztetésekbõl, rágalmazásokból jócskán kijutott mindegyiküknek. Tudomásom szerint közülük kettõ éppen ártatlanul börtönben van, "holokauszt-tagadás", ill. "antiszemitizmus", "neonácizmus", meg egyéb efféle szörnyûséges vétkek miatt. Bár Duke sem áll messze tõle, hogy egyszer lecsukják, vagy netán "halálos balesetet" szenvedjen, egyelõre megkímélte ezektõl a Gondviselõ. A legnagyobb örömünkre, hiszen egyébként aligha mutathatta volna be "Zsidó szupremácizmus" (alcíme: A zsidókérdés amerikai szemmel) c. új könyvének magyar nyelvû változatát; mely a hosszú évek óta áldozatos könyvkiadói tevékenységet folytató, s számos kiváló, betiltott vagy elhallgatott "szélsõséges" mû megjelentetésével büszkélkedõ Gede testvérek (Tibor és Sándor) jóvoltából láthatott itthon is napvilágot. Duke most az õ meghívásuknak eleget téve Budapesten és több vidéki nagyvárosban (köztük Szegeden) tart népszerûsítõ elõadásokat.
Az 50-60 év közti fiatalos, energikus benyomást keltõ (korábban parlamenti képviselõ, majd történész) szerzõ õszinte szókimondásával, lelkes elkötelezettségével, érdekfeszítõ gondolataival nálunk is nagy sikert aratott az értõ közönséggel zsúfolásig megtelt újszegedi Bálint Sándor Mûvelõdési Otthonban. Hazai politikusaink, íróink semmitmondó óvatoskodása, sunyi köntörfalazása után üdítõen hatott ránk a tolmácsoláson is átsugárzó beszédének újszerûsége, megvilágosító ereje. Noha sokan behatóan ismertük már a témát más mûvekbõl, ill. saját keserû tapasztalatainkból, azért mégis érdemes volt figyelemmel kísérnünk a közel 2 órás elõadást, mert legalább lemérhettük tudásunk megalapozottságát és mélységét. Le kell szögeznem, hogy Duke megnyerõ szerénységgel és közvetlenséggel, ugyanakkor hatásosan fejtette ki véleményét ("liberálisaink" alighanem populistának bélyegeznék, egyéb ocsmány jelzõiket most mellõzném), s mindezt úgy tette, hogy még véletlenül sem keltett megbotránkozást (a besúgókat nyilván leszámítva!), s a legkóserebb fül sem hallhatott tõle sértõ, rasszista vagy egyéb bárdolatlan kifejezéseket. (Hogy aztán a honi sajtó miket hord össze róla, ha egyáltalán "hírértékûnek" tekinti az eseményt, az már nem a mi dolgunk.)
Kötetének elõszavában Duke a következõket írja:
"Garantálom, hogy e könyv kérdéseket vet fel majd Önökben. Elképesztõ dokumentatív bizonyítékai megingatják majd Önöket néhány nagy becsben tartott hiedelmükben. Ha félre tudják tenni, amennyire csak lehet, a témáról vagy éppen a személyemrõl alkotott elõítéleteiket, elfogulatlanabbul tudják majd értékelni e könyv gondolatait és az itt szereplõ bizonyítékokat. Ez minden, amit egy szerzõ az olvasójától kérhet, és én ezt kérem Önöktõl. Eltökélten hiszem, ha megpróbálnak végig nyitott lelkûek maradni, meglepõ dolgokra jöhetnek rá olvasás közben.
E könyv igazi ereje a leghitelesebb forrásokból származó dokumentumok felvonultatásában rejlik. Tulajdonképpen - amint arra hamar rá is fognak jönni - a legtöbb dokumentum a zsidó szupremácizmusról (a. m. felsõbbrendûség, más fajok fölötti hatalom) éppen zsidó forrásokból származik. Sokkal meggyõzõbben szólnak nézetem mellett, mint bármi más, amit én írhatnék. Arra kérem Önöket, hogy nézzenek utána az általam idézett forrásoknak, és ellenõrizzék õket. Ebben a könyvben egy döbbenetes utazásra hívom olvasóimat: tabutémák mélyére. Arra sarkallom Önöket, hogy maradjanak bátran nyitottak, miközben a tárgyalt témákban elmerülnek. Csak így képes bármelyikünk az igazságot megtalálni".
Néhány passzussal alább hozzáteszi: "Ez a könyv nem antiszemita; egyszerûen az etnikai szupremácizmussal kapcsolatos dokumentumokat és annak erõteljes elemeit vizsgálja, amelyek mindig is jelen voltak a zsidó közösségben, a történelmi idõktõl egészen napjainkig. A zsidó szupremácizmust érintõ bármely kritika rögtön 'antiszemitizmusnak' minõsül. A holokauszt szörnyûségeinek a médiában történõ állandó jelenléte az 'antiszemita' kifejezést a tömeggyilkosság támogatásának szinonimájává változtatta. Maga a szó elég minden további érvelés elfojtására, és inkább indulatokat gerjeszt, mintsem érdemi vitát."
Majd így folytatja: "E könyv jelentõs része önéletrajzomból, az "Ébredésem"-bõl lett átvéve. Beszámoló ez a saját utamról is, amely során rádöbbentem a zsidó szupremácizmus valóságára: ez a legmesszebbre menõ szupremácizmus."
Szóbeli elõadása nagyjából vaskos mûvének tartalmát követte, de azért néhány ponton el is tért attól, noha szellemiségétõl, irányvonalától jottányit sem tágított. Átfogóan elemezte a zsidókérdést a régmúlttól eredeztetve egészen a legfrissebb eseményekig. Mindvégig a történettudósi objektivitás talaján maradt, ritkán közölte személyes álláspontját. Ha olykor mégis dühöt vagy haragot éreztünk, azt a kegyetlen valóság, a tények cáfolhatatlan fölmutatása okozta.
A Biblia ószövetségi részébõl pl. kivesézte a faji szupremácizmus sokféle módját:
Az izraeliták Isten által "választott nép", amely felette áll a világ többi népeinek.
Az izraelitáknak joguk van uralkodni az összes többi népeken, és meg lett ígérve nekik, hogy egy nap övék lesz az egész világ.
Az izraeliták a más népek és királyságok ellen elkövetett népirtásokkal büszkélkednek.
Az izraelitáknak meg lett parancsolva, hogy öljenek meg mindenkit, aki az általuk lakni vágyott földeken él, valamint azokat az idegen népeket, amelyek nem vetik magukat alájuk rabszolgaságra.
Az izraelitáknak tilos a saját népükbõl valókat rabszolgává tenni, de arra bátorítják õket, hogy legyenek rabszolgáik a nem-izraeliták közül, akiket örökre átörökíthetnek utódaikra.
Az izraelitáknak tilos a vegyes házasság, vagy a "magjukat" más népekkel "keverni". A nem-zsidóval kötött házasság sohasem szentesíthetõ vagy hagyható jóvá, egy ilyen kapcsolat ringyót (paráznát) csinál a nõbõl.
A Tóra után a minden goj(im)ra nézve veszedelmesen elfogult és embertelen szabálygyûjteményt, a Talmudot elemezte, mely ma is alapvetõen befolyásolja, meghatározza a zsidóság életét, belsõ és a külvilággal szembeni viselkedését. Ennél öncélúbb, gyûlölködõbb, erkölcstelenebb szennyiratot aligha vetettek papírra öreg bolygónkon. (Csupán egy adalék belõle, pontosabban egy fõrabbi innen fakadó tarthatatlan állásfoglalása. Arra a sátáni kérdésre, hogyha egy zsidónak beteg a mája, megengedhetõ-e az, hogy az elsõ szembejövõ nem-zsidót elfogják, majd egészséges szervét kivéve - tehát a donort megölve - a zsidónak adják, habozás nélkül igennel felelt.)
Duke a továbbiakban áttekintette a keresztény - zsidó, muzulmán - zsidó ellentéteket, megvizsgálta a zsidók túlhatalmát a pénzvilágban, a gazdasági vezetésben, a médiumokban és a politikában. Különösen az USA-ban, a Szovjetunióban, Európában, ill. a Közel-Keleten történõ folyamatos és gátlástalan térfoglalásukat, mohóságukat jellemezte részletesen a konkrét adatok, bizonyítékok tükrében. Rámutatott, hogy a mérhetetlen zsidó tõkekoncentrációval, a zsidó világuralommal, a mindenre kiterjedõ zsidó befolyással szemben a másik oldalon tönkretett nemzetek, kiirtott embermilliók, gyarmati függõségbe taszított "bennszülöttek" milliárdjai sorakoznak. A zsidók szélsõséges faji sovinizmusa, a cionizmus, valamint az általuk ránk szabadított imperializmus, bolsevizmus, majd globalizmus okozza az emberiség bajainak, szenvedéseinek zömét, akárcsak az általános fizikai, szellemi és morális leépülést, ill. a természeti és humán környezet elsivárosodását.
Az egész világnépesség közös érdeke, hogy ezt az esztelen ámokfutást megállítsa, ha nem akar végleg elpusztulni. A helyzet mostanra teljesen elfajult, totális válság kezd kibontakozni mindenütt. Valamennyi kontinens egy-egy puskaporos hordó, akármikor kitörhet egy mindent elemésztõ (atom)háború. Bármennyire körülbástyázott azonban a zsidó szupremáció, szembe kell szállnunk vele, s ennek elsõ lépése, hogy félelem nélkül hangot adjunk az igazságnak, ami többé nem tartható titokban. Nincsen vesztenivalónk, nincs már hova hátrálnunk. Ezt a harcot semmiképp se kerülhetjük el, de van esélyünk egy sikeres végkifejletre. David Duke reményét fejezte ki, hogy az európai népek, a palesztin nép és egyáltalán a világ minden népe rendelkezhet a legalapvetõbb emberi joggal: az élethez való jogával, hogy megõrizhesse egyedi kultúráját, szabadságát és identitását.
A szerzõ meglepõ tájékozottságát bizonyítva röviden kitért a magyarországi állapotokra is. Dicsõséges múltú, sokra hivatott nemzetnek nevezte a magyarságot, s érezhetõ volt, hogy ezt nem a szokásos udvariasság mondatja vele, hanem történelmünk alapos ismerete. Biztatólag szólt mostani küzdelmeinkrõl, erõt, hitet és kitartást kívánt rendszerváltó törekvéseink megvalósításához, s olyan rátermett vezetõket, akik képesek elvezetni bennünket egy boldogabb, szebb jövõbe.
Nagy sikerû, vastapssal honorált elõadását Duke a következõkkel zárta:
"Ostoba lennék, ha nem ismerném fel a veszélyt, amely a saját életemre, hírnevemre és szabadságomra leselkedik azáltal, hogy leleplezem a zsidó szupremácizmust. Mint hûséges európai-amerikainak (azaz fehér embernek), mint az Egyesült Államok hazafias polgárának, és mint olyan embernek, aki õszintén remél igazságosságot a világ összes népének, nyilvánvaló, hogy ez egyenesen a kötelességem. Népem szabadságát sohasem fogom kiszolgáltatni harc nélkül a zsidó szupremácizmusnak, akármilyen megpróbáltatások várnak még rám. Mindegy, hogy miféle sorsot hoznak fejemre elvtelen ellenfeleim, soha el nem tántorodom az örökségünk és a szabadság ügyétõl, amely továbbra is meghatározza életemet. Amíg lélegzem, és lehetõségem van rá, nem fogok hallgatni. Együtt bátran szembe kell néznünk a zsidó szupremácizmus gonosz kísérletével, és harcolnunk kell ellene. Az idõ sürget, de van egy szuper-fegyverünk: az igazság kardja. Ez a fényes kard világítsa meg a szabadságukhoz vezetõ utat."
A hosszúra nyúlt, forró hangulatú est kérdésfeltevésekkel, dedikálással s egy kötetlen beszélgetéssel ért véget. David barátunk könyvét megvételre és elolvasásra jó szívvel ajánljuk mindenkinek. Bátor szavait, kézszorítását, nemes gondolatait megõrizzük.
SA, Szeged, 2006, November 19-én

Kettõs erkölcs
A következõ szöveg az európai eredetû polgárjogi aktivista, David Duke önéletrajzából van. Ez a fejezet megvilágítja az ún. "polgárjogi" mozgalmat nem mindenki által ismert nézõpontból.
A polgári hivatalban levõ sajátos nõnek, aki zsidókról és kommunistákról gúnyolódott, nyilvánvalóan igaza volt említett eseteiben, noha beleillett a médiák által elültetett "antiszemita" sémájába. A tények elkerülhetetlenek: A kommunizmus és a cionizmus ugyanabban a zsidó lélekben születtek, melyet Mózes Hess személyesít meg.
Lassan fölismerem a zsidó-keresztény kapcsolatokat meghatározó kettõs erkölcsöt. A zsidók számára két erkölcs van, az egyik sajátmaguk számára, a másikat nemzsidó környezetüknek prédikálják. Saját erkölcsük a faji büszkeségen alapuló összetartás, hagyomány és önérdek. Annak, akit versenytársuknak tartanak, sokféleséget és liberalizmust prédikálnak. Ha nem lenne ez a kétféleség, hogyan tudná a zsidók által uralt amerikai média:
- Izraelt támogatni, mely judaizmust tanít iskoláiban, és ezzel egyidejûleg a keresztény dalok éneklését is megtiltani amerikai iskolákban?
- Izraelt támogatni, ahol szigorúan külön oktatás, közösségek és intézmények vannak zsidóknak és araboknak, és ugyanakkor elítélni Amerikában és Délafrikában mindennemû külön oktatást?
- Izraelt támogatni, melynek bevándorlási törvényei kizárólag "csak zsidók" számára vannak nyitva, ezzel egyidõben lehetetlenné tenni az amerikai törekvéseket akár csak az illegális bevándorlás csökkentését is?
- Izraelt támogatni, mely minden zsidó számára megengedi akár a gépfegyverek viselését, és az amerikai városokban szigorú magánfegyver-korlátozást javasolni?
-A történelmi kapcsolatot a zsidók és nemzsidók között mindig úgy mutatni be, hogy a nemzsidók a gonoszak míg a zsidók csakis és kizárólag ártatlan áldozatok, és azt sulykolják, hogy a fehéreknek nincs joguk magukat megvédeni az ilyen zsidó ábrázolás ellen.
Az erkölcsi képmutatás nyilvánvalóvá lett. A hatalmas zsidók a zsidók számára egy erkölcsöt prédikálnak: az ellenkezõjét annak, amit a nemzsidóknak. Ha összetartási elveik jók a maguk számára, miért nem lennének erkölcsileg nekünk is jók? Miért a kettõs értékek? Ha a "fehér rasszisták"-at erkölcsileg el kell ítélni, miért nem kell a zsidó hatalomra törõket?
Amíg Herzl és más cionisták lázasan keresték a zsidók támogatását a kizárólagos zsidó állam számára, zsidó aktivisták szorgalmasan forgatták ki az amerikai kultúra keresztény elemét, és még a karácsonyi énekeket is eltávolították iskoláinkból. Amíg azt a meggyõzõdésüket verik dobra, hogy õk a "kiválasztott nép" a többi fölött, és egyedi népet mutatnak be, mely Ábrahámtól származik mint a mai napig, a fehér emberek faji tudatáról azt terjesztik, hogy az rossz dolog. Amíg a zsidó nemzet esetén az állampolgárságot szinte kizárólag a "zsidó néphez" tartozó eredet biztosítja, zsidó antropológusok szerint a fehér faj nem is létezik. Noha odaadóan támogatják saját, csakis zsidók által mûködtetett országukat, Izraelt, lázasan dolgoznak a fehér ellenõrzés aláásásán és Amerika jellegének megváltoztatásán a "polgári jogok" mozgalmukban és a nagymérvû nem fehér bevándorlás elõsegítésével. Izraelben törvényeik vannak, melyek megtiltják nemzsidóknak saját média tulajdonát, Amerikában arcátlan módon az õ tulajdonukban van a tömegmédiák nagy többsége.

Kommunista ideológia és faj.
Mattie Smithtõl hallottam, hogy a zsidóknak vezetõ szerepük volt fajtudatunk és eredettudatunk lerombolásában. Olvastam, hogy zsidók voltak annak a tudományos irányzatnak a vezetõi, amely szerint a fajok egyenlõek fizikai és szellemi képességek terén. A faji egyenlõsdi alapjait keresve azt találtam, hoz a nemzetközi kommunizmushoz csatlakozók voltak a faji egyenlõsdi úttörõi. Amerikában a marxista szervezetek gyorsan szereztek befolyást a régi rabszolgafelszabadító mozgalmakban. Délafrikában õk vezették a harcot a feketék "demokratikus" jogaiért. A kommunizmus szövetkezett a nemfehér népekkel és harcukkal a "fehér imperializmus, gyarmatosítás és elnyomás" elleni harcban. Hamarosan rájöttem, hogy korunkban zsidók uralkodtak a nemzetközi kommunista mozgalomban korunkban, éppen úgy, ahogyan a 20. század elején Oroszországban a bolsevizmus vezetõi voltak.
Nathan Glazer zsidó író tényszerûen megállapította, hogy a 60-as és 70-es években az Egyesült Államok aktív kommunistáinak felét tették ki, és a vezetõik négyötödét. Két zsidó, Jerry Rubin és Abbie Hoffman vezette a marxista Hippi mozgalmat, és a forradalmi "Csikágói hét" mozgalom, melyet elítéltek, mert erõszakkal szétbomlasztotta az 1968-as demokratikus gyûlést, öt zsidó vezetõjébõl õk voltak kettõ. Olvastam a "kommunizmus mögött" c. könyvet, és meglepõdve olvastam benne, hogy legalább 4 személy ötbõl zsidó volt azok a személyek között, akiket kommunista kémkedésért elfogtak és elítéltek az Egyesült Államokban és Kanadában.

Julius és Ethel Rosenberg
Talán a leghírhedtebb árulási eset volt az amerikai történelemben az atombomba titkainak elrablása Ethel és Julius Rosenberg által. Õk a Fuchs-Gold kémgyûrû részeként dolgoztak a Manhattan projektben és más amerikai atomfegyver programokban. A Fuchs-Gold kémgyûrû hét tagját bûnösnek mondták ki kémkedés bûnével. Ezek a következõek: Klaus Fuchs, Harry Gold, David Greenglass, Abraham Brothman, Miriam Moskowitz, Sidney Weinbaum, és Alfred Slack.Egy gynúsított, Morton Sobell Mexikóba menekült, de a mexikói hatóságok kiadták az Egyesült Államoknak hogy perbe foghassák õket. A Rosenbergeket szintén bûnösnek találták és kivégezték. Az atomtitkokat a szovjeteknek kiadó tíz személy között egyetlen nemzsidó volt, Alfred Slack.
A többi fõ kémügy között volt a Amerázsia eset, a Gerhart Eisler eset, a Judith Coplin eset és az Alger Hiss eset. Ezekben az esetekben is zsidók voltak a fõ vádlottak és a vádlottak nagy része zsidó volt. Az egyetlen ismert nemzsidó vádlott Alger Hiss volt. A Hollywoodi Tíz eset c. filmben a képviselõház tíz hollywoodi vezetõ filmírót vádolta a Kongresszus semmibevevésével. Megjelentek az amerikaellenes bizottság elõtt, és elutasították annak megválaszolását, hogy kommunisták-e. Zsidó írások azt állították, hogy a bizottság ok nélkül romba döntött tíz írót. Számos film védi a hollywoodi tízet mint igazságtalanul és méltánytalanul üldözöttet, de a tízbõl hat a kommunista párt tagdíjfizetõ tagja volt. A másik négyrõl is kimutatható volt, hogy sok kommunista fronttevékenységben és akcióban vettek részt. A tízbõl kilenc zsidó eredetû volt.
Míg zsidó marxisták dolgoztak a "polgárjogok" tevékenység politikai részén, éppilyen keményen nyomták a tudományos oldalt is. Az 1930-as évekig a biológia tudományok a különféle fajú embereket éppen úgy kategorizálták, mint az állatvilág különféle fajú egyedeit. Kevin Strom ezt így kommentálja: "Az egyenlõsítõ politikai szeleket Amerika oktatásába ügyes, egymással kapcsolatot tartó, állóképes kisebbségi csoport fújja, akiknek menetrendje ezt írja elõ"
Kezdtem észrevenni, hogy a fajkeverés forrása nem az amerikai feketéknél keresendõ. A legtöbb fekete elégedett volt különállásával, noha biztosan akartak gazdasági és szociális fejlõdést. A 20. század elsõ felének egyik legnépszerûbb fekete vezetõje, Marcus Garvey a feketéket vissza akarta vinni afrikába és új országot akart létrehozni velük. A fekete különválást akarók és a fehér Amerikát megtartani akarók ellen egy kisebbség teljesen más programmal állt elõ.

A fajok egyenlõségének hittétele.
Franz Boast fogadják ma el, mint az antropológia egyenlõségtanának megteremtõjét. Németországból jött zsidó bevándorló volt nagyon kis tudással az antropológia terén, doktori értekezését a víz színérõl írta. Boas adta a "kulturális antropológiát" a tanhoz. Megérkezéséig az antropológia természettudomány volt. Boas az antropológiát a kulturális és a fizikai antropológiára osztotta fel.
A korai fizikai antropológusok fajtudósok voltak, mivel az embert és annak fejlõdését tanulmányozták a mérhetõ jellemzõk tanulmányozásával, a múltbeliek és jelenlegiek tanulmányozásával. Minden jó fizikai antropológus képes volt arra, hogy vegyen egy emberi koponyát, és annak jellege alapján meghatározza a tulajdonos faját. Ez a fiziológiai tudás természetesen alapvetõen fontos a korai emberek kiválogatásánál, és a történelem elõtti és evolúciós fejlõdés leírásához. A kulturális antropológia a jelenlegi ember különféle kultúráival foglalkozott, és az ókor és történelem elõtti idõk emberével és annak kulturális kérdéseivel, ami miatt ez sokkal kevésbé precíz tudomány, mely széles körû interpretációkra nyújt teret.
Érdekes módon Boas, mielõtt ismert antropológus lett, elismerte a fajok különbözõségét szellemi téren. A "primitív ember agya" c. mûvében ezt írta:
"A strukturális különbözõségeket a mûködési és pszichológiai különbségeknek is kísérniük kell; ahogy nyilvánvaló különbségeket találtunk a fajok struktúráiban, föl kell tételeznünk, hogy rábukkanunk a szellemi jellemzõk különbözõségeire is. "
Boas mindkét szülõje radikális szocialista volt azt európai 1870-es forradalmi események során. Boasról szóló életrajzában tanítványa, Melville Herskovits azt írta, hogy Boas politikai szimpátiái egyféle szocializmus irányába mozdultak el. Az Egyesült Államok képviselõháza idézte Boas kapcsolódását 44 kommunista frontszervezethez. A nemzeti szocializmus németországi emelkedése és a fajilag tudatos antropológusok növekvõ befolyásával szemben Boas elkezdte antropológiai befolyását politikai szimpátiái támogatásra használni. Azt a szélhámos ötletet terjesztette, hogy nincsenek emberi fajok. Azzal érvelt, hogy noha vannak különféle haj és bõrszínek és formák, a faji csoportban csak kevés genetikai különbség van, és azok, legyenek még olyan nagyok is, azokat csak a környezet hozta létre. 1938-ban Boas kihúzta a fenti idézetet könyvének új kiadásából.
Sok zsidó tudóstársat gyûjtött maga köré, köztük Gene Weltfisht, Isador Cheint, Melville Herskovitsot, Otto Klineberget, és Ashley Montagut. Követõi közt volt a néger K. B. Clark és két nõ, Ruth Benedict és Margaret Mead. Mead késõbb híres könyvet írt Samoa-ról (Öregedés Samoán = Coming of Age in Samoa), melyben azt írja, hogy különféle, válogatás nélküli nemi kapcsolatok csökkentik a tizenévesek gondjait ér problémáit. Mûvét késõbb Derek Freeman nyomatékosan cáfolta, bebizonyítva, hogy Mead hamisította samoai adatait.
Boasnak és tudóstársainak kiterjedt kommunista kapcsolatai voltak. Ismételten azt nyilatkozta, hogy "szent háborút folytat a rasszizmus ellen", és hirtelen reggeli közben halt meg ahol még egyszer és utoljára hangsúlyozta a "rasszizmus" elleni harc szükségességét. Boasnak és elvtársainak sikerült a legtöbb egyetem antropológiai tanszékét uralni úgy, hogy egységesítõ elvtársaikat arra bátorították, hogy használják pozíciójukat arra, hogy elveiket támogassák a tudományos megbeszéléseken. Míg a hagyományos antropológusok kezében nem volt balta és nem volt szent harci ügyük, Boas és elvtársai szent missziót kezdtek, hogy kiirtsák a faji tudást a tudományból. Sikeresek voltak.
Ahol az egyenlõsdi hívei pozíciókat kaptak vagy hatalmat, segítették elvtársaikat abban, hogy rangjukban emelkedjenek a tanszékeken a középiskolákban és az általuk uralt fõiskolákon, egyetemeken. Számíthattak zsidótársaikra, akik befolyásos egyetemi pozíciókat birtokoltak, és a nemzsidó egyenlõsdi-hívekre, hogy professzori pozíciókat kapjanak és a kutatásnál szerzõdéseket kapjanak és elõre lépjenek. Hasonló összejátszás volt az antropológiai egyesületekben és újságoknál. A kegyelemdöfést a nem egyenlõsdit hirdetõ antropológiának a tömegmédiák adták, melyek túlsúlyban zsidó kezekben voltak.
A faji egyenlõséget a nyilvánosságnak tényként mutatták (és mutatják) be, mellyel szemben csak a "megszállott" és "tudatlan" harcol. Egyenlõsdit hirdetõ írók, mint Ashley Montagu és mások nagy díjakat kaptak az újságoktól és késõbb a televíziótól. Mind zsidók, mind nemzsidók számára a hit a faji egyenlõségben alapvetõen fontos dogma lett, ha elõre akart juti az antropológiában vagy bármely más tudományban. A "politikailag helyes"vonalhoz való illeszkedés elismertséghez és hírnévhez vezetett, pénzhez és sikerhez. A faji igazság kimondása személyes támadásokhoz és gyakran gazdasági hátrányokhoz is vezetett.
Ashley Montagu lett a legismertebb szószólója az egyenlõségi csalásnak, túlnõtte Boast mint a legnépszerûbb rasszizmusellenesség-pártoló. Jól modulált brit akcentusa és arisztokratikus neve hihetõséget kölcsönzött faji elképzeléseinek. Harminc év távlatából még mindig emlékszem lenyûgözõ megjelenéseire a Today Tv-ben. Könyve: "Faj, az ember legveszélyesebb mítosza", egyenlõ jelentõségû lett a bibliával. és mélységesen hatott rám, mielõtt lehetõségem lett volna megismerni a másik oldalt. Montagu igazi neve Israel Ehrenberg volt. Egy ragyogó pszichológiai álcázási jelenetben Ehrenberg párszor nevet változtatott, végül nem egyszerûen egy angolszász becenévnél maradt, de a Montagu név egyike Britannia legrégebbi legarisztokratikusabb, középkorból származó neveinek.
Az 1990-es évek végén zsidó írók szemtelenül kezdtek írni uralmukról az amerikai antropológia fölött. Az amerikai antropológus 1997-es kiadásában, melyet az amerikai antropológiai társaság ad ki, a zsidó tudós, Gelya Frank azt írja, hogy az egyenlõsdit hirdetõ amerikai antropológia annyira zsidó volt, hogy azt "A zsidótörténet részének" kellene nevezni. Frank elismeri továbbá, hogy az antropológia a szociális terv keretében van, és tanulmánya azokkal a zsidó antropológusokkal foglalkozik, akik "a multikulturális elméleteket aktivisták akcióira" akarják alkalmazni. Az ugyanilyenfajta antropológusok, akik olyan lázasan harsogják, hogy "nincsenek fajok", ami a fehéreket és feketéket illeti, most hiperkritikus módon védik a zsidók egyedi genetikus egységességét. Továbbá, egyre több zsidó antropológus lép ki rejtekébõl, ünnepelve saját speciális faji és kulturális eredetüket.
A feketéket és fehéreket illetõleg továbbra is az egyenlõsdi az uralkodó. Richard Lewontin, Leon Kamin és Stephen Jay Gould az önelismert marxista zsidók a vezetõ tudományos egyenlõsditámogatók. Noha a legújabb tudományos adatok igazolják a gének alapvetõ szerepét az egyének és a csoportok különbözõségében, a faji egyenlõsdi még ma is a szent szöveg, mellyel az antropológia és az emberi pszichológia használ és melyet a népszerû médiák terjesztenek. Lewontin, Kamin, Gould, Rose, és más egyenlõsdihirdetõk írásait gyakran jelentetik meg olyan újságok mint a Smithsonian, Natural History, Nature, Discover, Time, Newsweek és mások. A TV programok gyakran interjúvolják a fentieket mint a fajok "szakértõit", és ellenfeleik ritkán juthatnak szóhoz. A vezetõ egyenlõsdihirdetõ szószólók öntudatos marxisták, ezt az apró részletet ritkán említik a médiák. Képzeljük el, ha meggyõzõdéses nácik lennének: úgy gondolom, a reakció rájuk akkor nagyon másféle lenne.
Az antropológia "zsidó történelem része" szerû jólszervezett irányítása ellenére a faj tudományos elismerésének szükségessége olyan gyorsan nõ, hogy a népszerû egyenlõsdihirdetõk nem lesznek képesek a tudományos fejlõdés további visszatartására. Soha nem volt nagyobb eltérés a tudományos és az általános ismeretek között.

A freudi támadás.
A pszichológia éppannyira zsidó támadás alatt állt, mint az antropológia. Sigmund Freud ideje óta a pszichológiát "zsidó tudománynak" nevezik. Egy zsidó életrajzíró így ír errõl:
A történelem "zsidó tudománnyá" tette a pszichoanalízist. Ilyenként támadták. Németországban, Ausztriában és Olaszországban megszûnt és minden irányban kivándorolt. Még ma is annak tartják mind ellenségei, mind támogatói. Természetesen ma már vannak elismert nemzsidó analitikusok. De a legutóbbi ötven évben a mozgalom élcsapata zsidó maradt, mint amilyen a kezdetben volt.
A nagy gazdasági válság óta a tudományos pszichológia elhanyagolta a származás hatását, és majdnem minden egyéni viselkedést és szellemi képességet a környezet hatásának tulajdonított. Azt állították, hogy nem a származás, hanem a környezet a fajok szellemi és viselkedési különbségeinek oka. De Freud és tanítványainak támadása nemcsak a faji elvet támadta, de szélessávú támadást indított az európai civilizáció lelki és erkölcsi értékei ellen is. Freud azt vallotta, hogy keresztényi erkölcsünk volt sok lelki baj oka. Folyamatosan aláásta a nemi hûséget és a házasság intézményét. 1915-ben ezt mondta:
"A nemi erkölcs - a társadalom, ahogy az amerikai definiálja azt - nekem nagyon hitványnak tûnik. Én sokkal szabadabb nemi életet javaslok. "
A "Mózes és egyistenhit"-ben (1939) Freud ismételten támadja a kereszténységet, és a zsidó népnek lelki magasabbrendûséget tulajdonít.
"Azok a népek, akik meg vannak arról gyõzõdve, hogy az igazság mellettük van, akiket legyõzött a kiválasztottság hite, magasra értékelnek minden szellemi és erkölcsi eredményt.
A keresztény vallás nem érte el a szellemi felemelkedés magasságait, ahová a zsidó vallás fölszállt" - Sigmund Freud
Ahogy a kommunista zsidók politikai harcot folytattak az orosz cár ellen, Freud követõi kulturális háborút folytattak a nyugati kultúra ellen. Kevin McDonaldnak a zsidó énre vonatkozó klasszikus tanulmánya, melynek címe: "Egy nép, mely távolságot akar õrizni (A People That Shall Dwell Apart)", kimutatja, hogy Freud totemjei és tabui megmutatják szerepét a nemzsidók elleni háborúban:
Freud feltevéseinek nyilvánvaló szándéka volt. Ahelyett, hogy erõsítette volna az erkölcsöt és napjainak szellemi kultúráját, elméletei a nemzsidó kultúra elleni harcának alapvetõ részei voltak - annyira, hogy a totemet és a tabukat a Róma és a katolikus egyház elleni gyõzelemnek tekintette.
Freud mulatott saját háborúján a kereszténység ellen, melyet a római birodalomhoz hasonlított, és saját véleménye szerint õ Hannibál volt, aki Rómát ment fosztogatni.
"Hannibál ... volt iskolaidõmben a hõsöm ... Akkor értettem meg elõször, hogy mit jelent egy idegen fajhoz tartozni ... a szemita alakja magasabb lett képzeletemben. Fiatal elmémben Hannibál és Róma jelképezte az ellentétet a zsidóság állhatatossága és a katolikus egyház között."
Freud világosan kimondja zsidó felsõbbrendûségi álláspontját egy zsidó nõnek írt levelében, aki egy nemzsidótól akart gyereket, hogy így javítsa ki a pszichoanalízis hasadását. Szavai:
"Meg kell vallanom ... hogy az Ön fantáziája a megváltó születésérõl egy kevert egységbe nekem egyáltalán nem tetszik. Az Úr akaratából született õ abban a zsidóellenes korszakban felsõbbrendû zsidóként. De tudom, ezek az én elõítéleteim. "
Egy évre rá ennek a nõnek zsidó apától született gyereke. Freud ezt írta:
"Mint tudja, kigyógyultam utolsó elõszeretetembõl is az árja ügy iránt, és azt szeretném, ha az a fiú rendíthetetlen cionistává lenne. Legyen fekete haja és nem szõke. Ûzzük el ezeket a szalmahajúakat!
Nem írok bókokat Jungnak Münchenbe, mint Ön tudja. .. Zsidók vagyunk, és azok is maradunk. Mások csak kihasználnak bennünket, és soha nem fognak megérteni vagy értékelni". (Idézet a Jeruzsálembõl, 1991, 45).
Freud nemcsak tudatosan indított támadást kultúránk ellen, ellenzõit kényelmesen szellemi fogyatékosnak nevezte. A "Mózes és egyistenhit" c. mûvében az antiszemitizmust agybajnak mutatja be, amely a zsidó erkölcsi felsõbbrendûség miatti irigység következménye.
Az Egyesült Államok felé haladó hajó fedélzetén barátainak azt mondta, hogy Amerika népe azt gondolja, hogy õ csodaszert visz nekik, ehelyett azt mondta: "mi a pestist visszük nekik".

A polgárjogi mozgalom.
Éppen úgy, ahogy a tudományban és a szociológiában zsidó tudósok vezették a harcot az egyenlõsdi érdekében, és zsidó médiavezérek vezették a propagandahadjáratot, a "polgárjogi" mozgalomban a vezetõk és gazdasági támogatók nagy többsége zsidó.
Szinte kezdete, 1909 óta, a "Mozgalom a színes emberek elõrehaladásáért = National Association for the Advancement of Colored People (NAACP)" volt a fajilag kevert Amerikáért folytatott harc elõõrse. Érdekes múdon vezetõségében egyetlen ismert fekete volt, W. E. B. Dubois, aki valójában mulatt volt. Az igazgatóság tagjai elsõsorban marxista zsidó ideológusok voltak. Az Egyesült Államok képviselõháza és sok állami kivizsgáló szervezet alaposan dokumentálta, hogy minden NAACP alapító egyszersmind kommunista aktivista is volt. Duboist a kommunista Ghanában temették saját kívánságára.

Kivie Kaplan, a NAACP vezetõje.
Az NAACP elsõ elnöke Arthur Spingarn volt, és csak zsidók voltak az NAACP elnökei alapításától az 1970-es évekig. Noel Spingarn legyõzte bátyját, Arthurt, és utána Kivie Kaplan vezette a szervezetet. Az NAACP zsidó vezetése kevéssé ismert tény a nyilvánosságban. Amikor én olyan idõs lettem, az egyetlen név az NAACP vezetõségébõl, melyet hallottam, Roy Wilkins neve volt, aki a bizottság fekete titkára volt. Mivel olyan sokat szerepelt a sajtóban és a nyilvánosság elõtt, mint a legtöbb amerikai, és is azt hittem, hogy Wilkins az NAACP igazgatója. De valójában Kaplan volt akkor az NAACP elnöke. Benjamin Hooks volt az elsõ fekete elnök az 1970-es években. Ahogy az elnök egy fekete lett, többet nem lehetett az NAACP "nemzeti titkárságáról" hallani. Attól fogva a szóvivõ volt az NAACP elnöke.
A jelenlegi fekete-zsidó széthasadásban a liberális zsidók gyorsan ledorongolják a feketék ellenérzését önmagukkal szemben arra hivatkozva, hogy a feketék ügyének oroszlánrészét õk finanszírozzák. Azt is hangsúlyozzák, hogy a polgárjogi jogi tevékenységet zsidó ügyvédek viszik elõre, és azt sokáig csak zsidó pénz támogatta.
A polgárjogi mozgalomnak gyakorlatilag minden lépése bíróságokon át haladt. Ezek a határozatok hozták az iskolák kényszerített keverését, lehetõvé tették írástudatlan feketék szavazását, és végsõ soron Amerikára erõs fehérellenes megkülönböztetést hozott az orwelli "támogatási akció (affirmative action)" név alatt. Itt is zsidók játszották a fõszerepet.
A NAACP jogvédelmi alapítványa vívta ezeknek a csatáknak a nagy részét, amely szervezet független az NAACT-tól. Ma, mikor ezt írom, ezt is zsidók vezetik. Jake Greenberg volt a jogi csoport vezetõje évekig és õ volt a fõügyvéde Brownnnak a híres legfelsõbb bírósági ügyben, a 'Brown az oktatási bizottság ellen'-ben. A legfelsõbb bíróság gyalázatos döntése - egyetlen pusztító tollvonással - elindította az amerikai oktatási rendszert, addig az elsõ világ egyik legjobbjából az egyik legrosszabbává.
Még azokon a területeken is, ahol nem zsidók a tényleges vezetõk, sokat értek el befolyásukkal a színfalak mögött. Martin Luther King Jr-t Stanley Levinson vezette, sok beszédét is õ írta, például a "van egy álmom" címût, melyet a Washingtoni felvonuláson mondott el. John és Robert Kennedy figyelmeztették Kinget, hogy tartson távolságot a kommunista Levinsonhoz. De King Levinsont pótolhatatlannak találta, és visszautasította a javaslatot. A diákok erõszakmentes koordináló bizottsága (SNCC) és a faji egyenlõségi kongresszus (CORE) megalapítása idején szintén zsidók tevékenykedtek bennük, és a névlegesen fehér "szabadságlovagok", akik délre mentek, zsidók voltak. Amikor három szabadságlovagot megöltek Philadelphia, Mississippiben, a három személy, Schwerner, Goodman, és Chaney volt, két zsidó és egy fekete.
Annak az embernek, aki magát "Martin Luther King"-nek nevezte (a tényleges neve Michael King volt), nagyszerûen mutatja be a médiák erejét és befolyását Amerikában. A legtöbb ember ma sem tudja King kommunista kapcsolatainak nagyságát, részben mert a média nem veszi figyelembe King kommunistaságának adatait, King magánéletében marxistának nevezte magát, és belsõ körében elmondta, hogy erõfeszítései az "osztályharc" részei. Személyes titkára, Bayard Rustin kommunista volt. Amikor Kingnek új titkárt kellett választania 1961-ben, újra kommunistát választott, Jack O'Dellt. Fõ tanácsadója (intézõ talán jobb kifejezés lenne erre), ahogy említettem, a zsidó kommunista, Stanley Levinson volt, aki szerkesztette és valószínûleg jó részét írta is King könyvének, a "lépés a béke irányába (Stride Toward Freedom). Levinson készítette el King jövedelmi adóbevallását, ellenõrizte King részvényvásárlásait és õ továbbította a befolyó szovjet pénzt az USA kommunista pártjához.
Csak nemrég fedezték föl, hogy King doktorátusi dolgozatát nagy részben lemásolta. A bostoni egyetemen egy bizottság alakult, hogy megállapítsa, mekkora mértékben plagizált King. Az eredmény az, hogy az elsõ rész 45 százaléka és a második 21 százaléka más íróktól származik. Az iskolák ennél sokkal kisebb csalás esetén is vissza szokták vonni a tudományos fokozatokat, de King fontosság a polgárjogi mozgalom számára eddig megakadályozta hitoktatási doktorátusa visszavonását.
A média Kinget mint jó keresztény és családszeretõ embert mutatta be - egy pap lényének vezérfonalát mutatva be. De Kingnek sok kapcsolata volt prostituáltakkal. fehérekkel és feketékkel, az egyház pénzébõl fizette õket, és általában verte õket - mindezt az FBI adatai és King társai igazolják.
King a meggyilkolása elõtti éjszakát fehér prostituáltakkal töltötte, akiket ütlegelt. Az FBI szalagjain hallható "King atya" amint ezt mondja: "Én nem Istenért b..ok!" és "Ma éjjel nem vagyok néger!". A King fölvételek olyan terhelõek erkölcsileg, hogy 50 évre zárolták õket az FBI más irataival együtt. Ezeknek a tényeknek ellenére King zsidó eladói és szövetségeseik rendületlenül kitartanak King dicsõítõ képe mellett.
A zsidó és fekete kapcsolatok zavarodottak lettek az utóbbi években, ahogy a feketék politikai szimpátiái saját jogaik felé fordultak. A zsidók szövetsége a fekete polgári jogi ügyekkel akkor volt felhõtlen, amikor sok kommunista a feketéket a kommunista felkelés potenciális forradalmárainak látta. A kommunisták megnyerték a testvérharcot a Szovjetunió megalkotásával a cionizmus és kommunizmus között, melyet Winston Churchill írt le 1920-ban. Radikális amerikai zsidók a feketéket tekintették az amerikai proletariátusnak, az elnyomott orosz jobbágyok Atlanti óceánon túli változatait, akik segédhadseregként használhatók a kommunista forradalom kezdetén. Természetesen még a nemkommunista zsidók is az "amerikai" nem faji definícióját támogatták, mivel nagyon is tisztában vannak a maguk kívülálló helyzetével a fehér társadalomban. Emiatt minden szervezett zsidó támogatja a törvények és hagyományok lerombolását, melyek eddig lehetõvé tették fajunk folyamatos létezését.

Cionizmus és marxizmus
A második világháború után két fõ tényezõ húzta el a zsidóságot a kommunizmustól: A szovjet állam oroszosítása és Izrael állam létrehozása.
A németek elleni harc, Sztálin és a szovjet rendszer az orosz népet hazafias szellemre késztette. Maga Sztálin, minden idõk egyik legbetegesebben gyanakvó és kegyetlenebb vezetõje ügyesen játszotta ki egyik zsidó hatalmi kört a másik ellen, míg õ lett Oroszország kétségbevonhatatlan vezetõje. Leon Trotsky (Lev Bronstein), Sztálin fõ versenytársa számûzetésbe kényszerült, és késõbb megölte az orosz NKVD. Noha egyes zsidók kulcsszemélyek maradtak rendszerében, Sztálin a zsidó szövetségeket veszélynek tekintette saját hatalmával szemben. Minden lehetséges szövetséget, mely veszélyeztethette, brutálisan elnyomott, és õ tette a Szovjetuniót nemzetibbé. A Szovjet kommunizmus himnuszát, az egyenlõsdit hirdetõ és nemzetellenes "Internacionálét" fölváltott egy hagyományos orosz himnusz.
A forradalom elsõ napjait jellemzõ, a zsidó kommunistákat támogató akciókat az egyetemeken és a hadseregben érdemeken alapuló rendszer váltotta föl. Sztálin sok zsidóellenes manõvere a háború végén lett látható, és sok zsidó nem akarta elhinni, hogy elvesztették a Szovjetunió irányítását. Az 1960-as évek végén is a legtöbb országban, Oroszországtól eltekintve zsidók voltak a marxista vezetõk világszerte, beleértve az Egyesült Államokat. Ezek közül a zsidó kommunisták közül sok valamennyire oroszellenessé vált, és most magukat trockistáknak nevezik. Csak kevés radikális zsidó tartotta meg az oroszországi kommunista látomást; legtöbbjük új marxista elmélet híve lett, mely az egyenlõsdin lapul, és noha megtartja a kommunizmus szociális hasznát, elindul a kapitalista gazdaság irányában.
Míg ezek történtek a Szovjetunióban, Izrael államát hozták létre, és úgy tûnt, hogy a régi, fajcentrikus és ortodox elõrejelzések végre megvalósulnak. A zsidók kétezer évig imádkozták: "Jövõre Jeruzsálemben". Hirtelen minden zsidó elmehetett Jeruzsálembe, mely saját politikai irányításuk alatt állt. Ezek alatt az évek alatt Amerika tanúja volt sok baloldali zsidó radikális megváltozásának. Norman Podhoretz, a Commentary magazine-tól például a kommunizmus védelmezõjébõl a kapitalizmus javaslójává lett, a vietnami háború ellenzõjébõl heves izraeli héja lett. Az 1970-es években ezek az újsütetû jobboldali zsidók elárasztották a "konzervatív mozgalmat", felvállalva a gazdasági konzervativizmus elõnyeit, de hozzáadva a szociális liberalizmus, egyenlõsdi, az új világrend, és természetesen a szupercionizmus elveit. Zsidók beszüremkedtek minden elképzelhetõ irányú politikai szervezetbe különféle nézeteket támogatva, de mindig ügyeltek arra, hogy éles szemmel figyeljék és támogassák a zsidók és Izrael állam érdekeit.

Nõmozgalom /Feminizmus/.
Nemzetünk feláldozásával a lehetetlen fekete "egyenlõség" oltárán elindult a hasonlóan elképzelt ötlet támogatása a nemi egyenlõségrõl. Azt mondták a nõknek, hogy lelkileg ugyanolyanok, mint a férfiak, és csak környezetük tette õt nõvé és anyává ahelyett, hogy kutatók, tudósok és ipari vezetõk legyenek. A "nõk fölszabadítói" nemcsak arról próbálták meggyõzni a nõket, hogy a következõ generáció fölnevelése és gondozása kevésbé fontos, mint egy futószalag mellett izzadni, vagy egy vezetõi gyûlésen résztvenni, de ennél sokkal tovább menve leértékelték a feleség és anya szerepét.
Freud azzal járult hozzá a család szétveréséhez , hogy támogatta a szabad szerelem általi szexuális felszabadítást. A nyugat egyik erõssége mindig is a szülõk és gyermekek kapcsolatának komolyan vétele volt szemben a harmadik világgal. Freud és zsidó pszichoanalízisgyártó társai egybeolvasztották a szexet a szerelemmel, és a család szétbomlasztását olyan dolgokkal igazolták, mint a nem kielégítõ nemi kapcsolatbeli elismerés.
A nõk felszabadítása teljesen átalakította az amerikai családot, mivel a legtöbb feleséget és anyát a munkahelypiacra kényszerített új gazdasági szabványaival, kevesebb szereplehetõséget hagyva a nõknek. Sok kutató azt mondja, hogy dolgozó anyák millióinak létrehozása káros hatással volt a család stabilitására és a gyerekek fejlõdésére. Ennek eredményeként ma sok asszony harcol mint egyetlen keresõ a maga és gyerekei számára, és a stabil családokban levõk gyakran túlerõltetettek és erejüket elveszi, hogy egyidõben a családanya szerepét játsszák, és emellett napi nyolc órát dolgoznak a családon kívül.
A legismertebb nõmozgalmi aktivisták Gloria Steinem, Betty Friedan, és Bella Abzug. Érdekes módon mindhárman a nemileg legelnyomóbb vallásból jönnek: a judaizmusból. A lyuk a lapon, melyet Evelyn Kaye írt, aki ortodox családban nõtt föl, bemutatja a zsidó hitben a nõkkel szembeni lealacsonyító és gyakran tiszteletlen bánásmódot, és a gyûlöletet, melyet a környezõ nemzsidókkal szemben éreznek. A bár mizváról ír, és a férfiak fölényes viselkedésérõl ezt írja:
"Az imádságok között, melyet a férfiak minden reggel elmondanak, egy sor áldás a következõt mondja: 'Köszönöm, Uram, hogy nem lettem nemzsidó, rabszolga vagy nõ.' "
Susan Weidman Schneider könyvében a zsidókról és nõkrõl Laura Geller rabbi ezt mondja: "A menstruációs tabuk felelõsek a zsidó nõk nézõpontvesztéséért önmagukról és testükrõl. Találkoztam olyan nõvel, aki a tórából csak annyit tanult meg, hogy nem érintheti meg a tórát amikor menstruál. ... Önmaguk érzékelése, mint 'alacsonyabbrendû' zsidók áthatja kapcsolatukat hagyományaikhoz és saját testükhöz."
Kaye a zsidó ortodoxia gojellenes természetét is merészen kommentálja.
"A végsõ fordulópont számomra a gojellenesség volt. "
Az igazán odaadó haszidi vagy ortodox zsidót és sok más zsidót a nemzsidók iránti föltétlen gyûlölete tünteti ki. Ez az ultraortodox és haszidi filozófia alapja. Konok, ok nélküli és lehetetlen, mint a zsidóellenesség, rasszizmus és nemi mánia, és ugyanolyan nehezen kezelhetõ.
Azt mondja, hogy az összes nemzsidó avagy goj (melynek jiddis többesszáma gojim), rossz, gonosz és megbízhatatlan.
A nemzsidókról a szörnyû dolgok egész litániája van, amit az ortodoxok hisznek. Többek között:
- minden goj alkoholt iszik és mindig részeg.
- minden goj kábítózik.
- minden goj gyûlöli a zsidókat, akkor is, ha látszólag barátságos velük.
- minden goj antiszemita függetlenül attól, hogy mit mond vagy tesz.
- minden goj családi élete borzalmas, verik feleségüket és gyerekeiket.
- gojok állandóan disznóhúst esznek
- a gojok soha nem olyan ügyesek, szívélyesek, bölcsek és becsületesek, mint a zsidók.
- egy gojban soha nem lehet megbízni
Ennél sokkal több ilyen állítás van. De a gojellenességet a zsidó gyerekek az anyatejjel szívják magukba, és azt tovább fejlesztik, etetik és öntözik, míg egész életükre szóló utálat lesz belõle.
A talmud a nõket gyakran tisztátlan csaló kurvákként írja le, mit alacsonyabbrendû lényeket. Hosszabb részekben igazolja felnõtt férfiak nemi kapcsolatait kis lányokkal. Az ortodox zsinagógában a nõk külön helyen vannak. A nõket csaknem úgy becsmérli, mint a gojokat. Figyeljük meg a következõ talmudi idézetet, amire Kaye utal:
" Légy áldott... aki nem tettél gojjá ... nem tettél nõvé, és izraelitává tettél .. és nem tettél rabszolgává. " Judah Ben Ilai
Ha egy férfinek egy kislánnyal nemi kapcsolata van, az semmi, mert a kislány fiatalabb három évesnél, akkor ez olyan, mintha valaki kezét a szemébe teszi és az könnyes lesz, újra és újra könnyes, és visszatér a látása, így jön vissza a szüzesség, ha a kislány fiatalabb három évesnél. (Kethuboth 11b)
Egy három éves és egy napos lánnyal lehet közösülni és házasodni (Sanhedrin 55b és 69a-69b) és (Yebamoth 57b 58a, 60b)
Igen a nõmozgalom zsidó fõpapnõi kevés rohamot vezettek a fenti egyenlõtlenségek reformálására. Csak a júdaizmus reform-ága teszi a nõket valamivel egyenlõbbekké. De Izraelt ortodoxok vezetik, és szinte minden reform és konzervatív szervezet a világon teljes szívvel támogatja Izraelt.. A faji származás kérdése mindenféle vita fölött áll. Vicces, mert éppen a nõket erõsen lenézõ vallási kultúrát magukba szívott nõk hirdetik a nemi reformot európai nõtársaik körében. Idejüket, úgy tûnik, sokkal jobban tölthetnék azzal, hogy saját udvarukban sepregetnek az egyenjogúság érdekében.
Egy harmadik világbeli társadalom sem tiszteli a nõt és anyaságot annyira, mint a nyugati keresztény civilizáció. A sötétebb fajok nem adnak a nõknek sem annyi szabadságot, sem annyi tiszteletet. A legtöbb harmadik világbeli népnél a nõt afféle ingóságnak tekintik. Nõk millióit metélnek körül és zárják le nemi szerveiket csattal. A verésben náluk semmi különös nincs. Afrikában a nõk tartják el magukat és gyerekeiket, míg a férfiaknak a nemiség játék, és ritkán tartanak ki egy nõ mellett.
A célzatosan hangsúlyozott nemi különbözõség akkor osztja meg a fehér amerikaiakat, amikor mindennél fontosabb lenne, hogy egységesek legyünk. A fehér férfiak és nõk között ék gyakran megosztja szavazatainkat és jobban segít kisebbségi és kisebbségeket támogató jelölteknek és liberális ügyeknek, mint azt a férfiak egyedül tennék. A fekete és fehér faj közti nagy különbség dacára a nõk státuszát és jólétét illetõen, a nõmozgalom szövetkezett a fekete "polgárjogi" mozgalmakkal. Azt mondták nekik, hogy a "fehér férfiak patriarchátusa" az ellenség, mely a nemek között haragot és ellenségeskedést teremt népünk számára, ha nem teszünk ellene. Sok nõcsoport nyíltan harcol zsidó és fekete érdekekért, és õket megáldjál a nõmozgalom zsidó fõpapjai. De ha fehér nõk kizárólag európai eredetük ápolására alapítanak egyesületeket, akkor elátkozzák õket.
Olyan fehér férfiak és nõk, akik látják fajunk tragikus hanyatlását, arra kell törekedniük, hogy a nyugati nõt visszahozzák saját faja egységébe. Legalapvetõbb érdekei, hasonlóan a nyugati férfi érdekeivel Saját alapvetõ érdeke, mint a fehér férfiaknak is, hogy megõrizzék faji eredetüket és nyugati kultúrájukat, mely számukra létfontosságú. A fehér államokban a nõknek mindig legnagyobbfokú személyes biztonságuk és egészségügyi lehetõségeik voltak, a legjobb oktatásuk és gazdasági lehetõségeik, a legjobban el voltak ismerve, és családi életük a legstabilabb volt.
A legjobb példa a nõmozgalomban uralkodó vad kisebbségi rasszizmusra, hogy felvonulást tartottak O. J. Simpson felmentése ellen, aki a feleségét verte és megölte. A nõmozgalom egy képviselõje felhívta a nõmozgalmat, hogy mondják le a tiltakozást, mert az a feketéket sértené. Úgy látszik, ma a feketék érzékenysége sokkal fontosabb, mint a nõk élete és biztonsága - legalábbis a fehér nõké.
A nõjogi mozgalom nemigen ismert a harmadik világban, ahol a nõk fölött férfiak uralkodnak esetenként brutális módon. A férfisovinizmus hangját néha lehet halkan hallani nyugati népeknél is. A sötétbõrû népeknél a férfisovinizmus nem irodai csevegés és humor formájában létezik csak, hanem a mindennapi életben, ahol nõk millióit kezelik brutálisan, nyomják el õket, nemi részeiket erõszakkal eltorzítják, és elnyomják õket. Ha a nõk észreveszik, hogy teljes felszabadításuk csakis a nyugati társadalmakban lehetséges, akkor felszabadul a nyugati férfi is. Lehet hogy népünkben vita van a nõk és férfiak szerepérõl, de ilyen vitát csakis nyugati társadalmakban lehet hallani. Ha nemzetünk a sötétbõrû világ szokásai szerint alakul, akkor nem lesz tisztelet a nõk számára, és megszûnik a vita is errõl. Tisztán önzõ, nõmozgalmi szempontból nézve is, társadalmunk átalakítása genetikailag és kulturálisan harmadik világi ország mintájára megöl minden jogot a nõmozgalom számára.

Egyenlõsdi és a polgárjogok mint fegyver.
Mikor fölfedeztem a fehérellenes és családellenes irányzatok zsidó uralmát, megütött a gondolat, hogy sok hatalmas zsidó úgy tekinti Amerikát, mint valaha a cárt és a fehér oroszokat. Arra gondoltam, vajon elûznek-e bennünket, hadsereg és fegyverek nélkül, a pénz és a sajtó erejével.
Has nem tekintenek bennünket annak, aminek Theodor Herzl tekintett - idegeneknek-, akkor miért támadta olyan sokuk a keresztény dalokat az iskolákban? Noha nem minden zsidó részese az ellenünk folytatott keresztes háborúnak, nagy többségük támogatja a soviniszta zsidó szervezeteket és a köztisztviselõknek mindenkor foglalkozniuk kell zsidó ellenvetésekkel. A zsidók támogatása sokkal többet jelent, mint szavazatokat: teljes kampányládát jelent és a hatalmas médiák támogatását.
Zsidó aktivisták állandóan támogatják a pluralizmust az amerikai politikában és kultúrában. A hangzatos zsidó ígéreteket az ún. polgárjogi mozgalmaknak - szeretet, béke és testvériség - felváltották a rapzene erõszakos és közönséges dalai. A feketék számára, akik valaha békés városi közösség voltak, ma a fegyver hangját visszhangozzák, a fiatal feketék egyharmada börtönben ül, vizsgálati fogságban, vagy feltételesen van szabadlábon, az alkohol és a kábítószerek leláncolják a kezeket, lábakat és a lelkeket.
A fehéreket, akik elmenekültek apáik városaiból, nagy adó sújtja, amit aránytalan mértékben fordítanak terméketlen kisebbségek jólétére és a büntetõtörvényszékekre, melyek tele vannak kiskorú bûnözõkkel. Akik nem tudnak menekülni, romló környezetben élnek. Gyerekeik primitívséget kell, hogy elviseljenek, és a fõleg feketék látogatta iskolák félelmét nagyvárosainkban, míg szüleik rácsokkal zárják le lakásaik ajtaját és ablakait. Gyakran elvesztik önmagukat a TV ál-világában, ahol egykedvûen nézik történelmüket, és lelkük könyörtelen támadásnak van kitéve, míg testük az utcai bûnözésnek.
Mit nyertek a zsidók a kisebbségek hatalmából Amerikában? A marxisták nyilvánvalóan a feketéket és más kisebbségeket megbízgató szövetségesnek tekintették napirendjük megvalósítására és politikai sikerük számára. Az elmúlt évtizedekben a fekete szavazatok létfontosságúak lettek a liberális politikához. Talán még fontosabb, hogy a babilonszerû többfajú Amerika létrejötte zsidó érdek. Egy megosztott országban a legegységesebb csoporté a legnagyobb hatalom. Egy összekuszált, tarkabarka társadalomban az idegen erõ nyilvánvalóbb a többség számára, mert ha egy kisebbségnek van többségellenes napirendje, a kisebbségnek a lehetõ legkevesebb feltûnésre kell törekednie. A többfajúság összezavarja a vizet. A zsidók mindig ilyen babilonokban tenyésztek. Minden csapás, ami megtöri az összetartást és növeli az alapító és valaha uralkodó amerikai többség tulajdonrablását, szélesebbre nyitja a kaput az új trónkövetelõknek.
A visszafejlõdés nagy része még csak nem is tervezett. A Theodor Herzl által leírt idegenség látható ezer ütésben és testi támadásban a régi angloamerika hagyományai és értékei ellen. Hogy megtiltanak egy nyilvános karácsonyi ünnepséget, ha egy katonai akadémia nõket is fölvesz, a reggeli rádióadás az emberi ürítésrõl szól, a kábító dicsõítésérõl filmekben és novellákban, az ütések folytatódnak, és a dobot olyanok ütik, akik majdnem büszkék természetükre. A dallam Amerika és a nyugati világ gyászmenetének dallama.
Elmossák nemzetünk európai gyökereit, egyre több befolyást és hatalmat nyerve, és ennek ellenére kívülállónak tekintve magukat, amik is: lelki, kulturális és genetikai különállók, akik ma Amerika erejét belülrõl uralják. Tekintsük egy zsidó tudós állítását, aki sikeres és híres volt:
Évtizedekkel késõbb, a folyó mellett sétálva a texasi határõrökkel, akik átkelõ mexikóiakat fognak el. megállok és leülök. Azt mondom, ez elég- én egyike vagyok a nedveshátúaknak, és nem a vadászoknak.
A. M. Rosenthal írta ezt, aki a The New York Times fõszerkesztõje, Amerika legnagyobb újságjáé. Pénzével és elismeréseivel - ott ül a Rio Grande iszapos partján a porban - Rosenthal kívülállónak tekinti magát. Nem lojális a többi amerikaival, akik meg akarják tartani életformáját. Azokkal az idegenekkel azonosítja magát, akik meg akarják azt változtatni.
A kisebbségi rasszizmusnak - a "polgárjogok és az egyenlõsdi" -, amely Amerikában virágzott, eredete az idegen fajiságban van. Nemzetünk, valaha természetében kizárólag európai, gyorsan tûnik el. Nem Babilon húsos edényeiben fõtt, de ha csak nem jön nagy változás, azokban fogja kilehelni lelkét.
A legtöbb olyan amerikai, aki harcolt a polgárjogi mozgalom ellen, helyesen úgy vélve, hogy az a társadalom erejét akarja szétzilálni, soha nem vette észre, hogy mi erejének a forrása. Délen néhányan szidták a "jenkiket", néhány politikus és a média egy része. Kevesen értették meg, hogy a polgárjogi mozgalom ugyanannak a hatalomnak a kinövése, mely az orosz forradalmat hajtotta, amelyik hatására Amerika részt vett az elsõ világháborúban, amelyik elõsegítette a második világháború kitörését, és amelyik végül Izrael államot hozta létre.
Milyen vicces, hogy a polgárjogi mozgalom gyökerei a rasszizmusban vannak, ami a legfajközpontúbb nép fegyvere volt a Földön mindig is környezete ellen. A feketék csak parasztok egy nagyléptékû politikai játékban. A nemzsidó fehérek, akik az ügy híveivé szegõdtek, soha nem vették észre, hogy a harc célja nem a polgárjogi mozgalom gyõzelme. A résztvevõk, mint maguk a feketék, akik egy sokkal nagyobb harc részesei voltak, a zsidók harcának a hatalomért.
Ugyanaz a társaság, mely szentírásként prédikálja a faji egyenlõsdit és egybeolvadást, soha nem engedi, hogy az amerikaiak elfelejtkezzenek a zsidók jogairól - valójában a zsidók szent kötelességérõl, hogy mind itt, mind zsidó államukban megtartsák örökségüket. A TV-ben és máshol folyamatosan emlékeztet bennünket hihetetlen jóságosságukra, örök ártatlanságukra és áldozat voltukra. Tudósaik és íróik szemtelenül vallják a zsidó szellemi, kulturális és erkölcsi felsõbbrendûséget. Médiájuk naponta szentté avatja õket, míg akik ellentmondanak nekik azokat ördögként festik meg. Az új holokauszt vallás szentélye az amerikai fõváros, Washington, D.C. közepén áll. Abban az emlékmûben az amerikai nép imádhatja a kiválasztott népet, és bûnösnek érezheti magát ellene elkövetett bûnei miatt. Ott megtanulhatják, hogy a legnagyobb bûn egyáltalán: az egyetlen igazi "polgárjog", a zsidóság jogát megkérdõjelezni, hogy uralkodhasson rajtunk kulturálisan, lelkileg és politikailag.
Az idegen elnyomás önmagában is borzasztó, de uraink fajunk nyilvánvaló megsemmisítését is megtervezték. Mióta ez világossá vált számomra, nem tudtam tovább csöndben maradni a zsidó hatalmat illetõen nyugaton. Folyamatos uralmuk elsöpri népünket a növekvõ bevándorlás árjával, a fajkeveredéssel, a nem fehérek szaporaságával és a fehérek önmagukat terméketlenné tevésével.
Az idegenek által uralt médiák a legtöbb fehér amerikait teljes tudatlanságban tartják népünk jövendõ kifosztását illetõen - és egy része éppenséggel hangosan üdvözli ezt. Elkezdtem észrevenni, hogy a média volt a leghatalmasabb fegyver, melyet ellenünk vetettek be, így következõ megfigyeléseimet arra fordítottam, hogy fölfedjem az amerikai tömegtájékoztató médiákba való zsidó beszivárgást és az ott levõ zsidóuralmat.
http://www.davidduke.com/index.php?p=129